Nyolcvan nap alatt a föld körül

Tue, 25 Jul 2000 00:00:00 +0000

README 2000. jűnius

Nyaralni nehéz, viszont muszáj. Nehéz, mert akinek van rá pénze, annak többnyire nincs rá ideje, viszont muszáj is, mert egyébként baj lesz előbb-utóbb, neurózis, tachycardia, anginás tünetek, infarktus, műtét, ennyit semmi nem ér.

Évente legalább három hét, de egyhuzamban. Ez a minimum.

A mobil pedig maradjon otthon. Pizsama, fogkefe, papucs, nem kell semmi más, bár ezt azért pontosítsuk.

Éppen hogy más kell. Fogkefe, pizsama, papucs ugyanis mindenütt van, elutazom például Nepálba, leszállok a repülőgépről, bemegyek az első boltba és kapok. Ahogy kapok cigarettát is, papírzsebkendőt, fürdőruhát, bármit.

Tisztán kell látnunk, mi fontos, mi nem.

kép. Virtuális Psion a Windows 2000 egy ablakában

A legfontosabb nyilván a flaska. Egyszerű, lapos brit flaska, hatunciás űrtartalommal, az utazó ember nélkülözhetetlen eszköze, mert, ahogy ezt nyolc esztendővel ezelőtt már megírtam, a brit világbirodalom azért jöhetett létre és azért tudott relatíve hosszan fennmaradni, mert az angol embernek mindig a keze ügyében volt a flaska.

Idézek is egy passzust abból a régi szövegből, világosabban megfogalmazni most se tudnám.

„Képzeljük el, hogy a birodalom érdekeit képviseljük valahol a világ egy távoli, kies pontján, napszállta körül megfáradtan térünk haza a táborunkba, s azt kell látnunk, hogy a sátor, amelyben lehajthatnánk a fejünket, már foglalt, minthogy kilenc rosszcsont kölykével együtt beköltözött oda egy anyatigris, közben derék félvér inasunkat félig lenyelte egy óriáskígyó, a tábor közepén pedig autentikus kannibál népi zenekar készít elő különféle hangszereket, és sajnos edényeket is. Ily élmény hatására bármely nemzet szülötte elvesztené a hidegvérét, nem így az angol. Az angol pillanatnyi habozás nélkül, szemmel követhetetlen gyorsasággal rántja elő a flaskáját, és ugyanazzal a mozdulattal isteneset kortyant belőle. Magát az alapkérdést ez a művelet nem feltétlenül oldja meg, viszont nem is árt, egyébként pedig ki tudja: lehet, hogy az anyatigris közben meggondolja magát és más, nyugodalmasabb éjszakai szállás után néz, az óriáskígyó kiköpheti az inast, a kannibálokról pedig kiderülhet, hogy ők egy öntevékeny folklórcsoport tagjai, céljuk csupán a kannibál népi kultúra és a nemzeti identitástudat megacélozása. (Ha emellett még éhesek is, az sajnos pech, de mi akkor is megtettük, ami megtehető.)”

kép. Így olvashatjuk a dzsungelben a Micimackót

Hát ennyit a flaskáról, ami azóta már nálunk is kapható, bár női változatot itthon én még nem láttam, s ez roppant helytelen. Az ilyen flaskák általában kisebbek és korong alakúak, közepükön néha helyes kis pohárral. Minden úrinő joggal igényelheti, hogy neki is legyen flaskája, mert képzeljünk például magunk elé egy száguldó postakocsit, amint épp kurjongató, kéjsóvár banditák lovascsapata veszi üldözőbe. A kocsin utazó úrinő ilyenkor természetesen elájul, előbb azonban jókorát húz a flaskájából, biztos, ami biztos, lehet, hogy azok a banditák nem is annyira kéjsóvárak.

A második legfontosabb tárgy a svájci bicska, egyszer már ezt is megírtam, de onnan most nem idézek. Utazás közben mindig szükség van rá, leggyakrabban persze a dugóhúzójára meg a sörnyitójára, de kell az olló, az ár, a csipesz és a fogó is, kellenek a csavarhúzók, sőt a fűrészek, egy szállodai szobában mindig akad valami javítanivaló. Mellesleg a svájci bicskának késpengéje is van, de nem emlékszem, hogy azt mikor használtam utoljára, vagy hogy használtam-e valaha is egyáltalán.

A harmadik legfontosabb eszköz pedig a Psion. Ezt ugyan nem lehet meginni és nem lehet megjavítani vele az olvasólámpát, mégis a flaskának és a svájci bicskának egy bizonyos szintéziseként fogom fel, amennyiben a flaskához hasonlóan fontos tartalmakat tárol, és a svájci bicskára emlékeztetően sokoldalú.

Psion nélkül nem megyek sehova.

Persze nem a telefonos noteszre vágyom oly nagyon, egyáltalán nem szoktam hazatelefonálni, de ha mégis, az a fél tucatnál kevesebb szám, amelyekről elgondolható, hogy valaha is felhívom őket, egy gyufásdoboz hátulján elfér. E-mailt nem küldök és nem fogadok, internetezésről már ne is beszéljünk, de persze a határidőnapló se kell, hiszen épeszű ember nyaralás közben ilyesmire vágyik a legkevésbé.

Akkor hát mi kell mégis?

Mindenekelőtt a boradatbázisom. Némelyik ember, mert sajnos van ilyen is, iszik, mint teve az oázisban, hiába kap kiváló, esetleg egyedi minőségű bort, ő kihörpöli, oda se figyel rá, két perc múlva már nem tudja, mit ivott. Én viszont súlyának megfelelően kezelem ezt a problémát, felépítettem egy Psionon futó adatbázist, amikor tehát bort kóstolok, előkerül a Psion, és mindent följegyzek, így bármikor visszanézhetem, hogy például mi is volt az a Coste della Sesia Vespolina. Ez egy mélyvörös, jellegzetes illatú, élénk, csersavas, de jól kiegyensúlyozott bor, Modenában találkoztam vele 1998. május hatodikán. Ez esetben a bor neve tartalmazta a borgazdaság és a szőlőfajta nevét is, ha nem ez a helyzet, akkor sincs baj, mert az adatbázisban ezekre is definiáltam egy-egy mezőt, továbbá az árra, az évjáratra és így tovább. Féleszű óriásnak érezném magam, ha valahol külföldön járva szembejönne velem egy palack bor, és anélkül kéne meginnom, hogy a jellemzőit az adatbázisba bevezessem.

De nemcsak az én adatállományom fontos, hanem az is, ami készen kapható, ha mondjuk elmegyek Portugáliába és tanácstalanul, minden vezérlő csillag nélkül kell a borszaküzletekben kóvályognom, vagy, ami még rosszabb, az étteremben hülye képpel hallgatom a pincér javaslatait, hiszen azt se tudom, mit beszél, akkor az egész nyaralás oda. Az okos ember tehát jó előre beszerzi a megfelelő borkalauzt, telepíti, s így már magabiztosan, peckes léptekkel érkezik meg a célállomásra, őt itt nem érheti semmi baj.

Persze vannak még dolgok, amelyeket nem árt tudni az országról, ahol üdülni fogunk, ám az ismeretek kiapadhatatlan tárháza ekkor is a Psion. Mikor tartanak nyitva a bankok Portugáliában? Van egy Bptravel nevű adatbázis, belenézek, azt mondja, hogy hétfőtől péntekig 8:30 és 11:45, valamint 13 és 14:45 között. Mármost vagy ekkor tartanak nyitva, vagy nem, én mindenesetre úgy érzem, kellőképp föl vagyok készülve, a többi meg indifferens. Sok más fontos információ van még ebben az adatbázisban, például az is, hogy Portugáliában a csapvíz nem igazán iható, de hát, mint a föntebbiekből nyilván kiderült, nem is elsősorban a csapvíz kóstolgatásának céljával utazom oda.

kép. A nő háttérbe szorításának dilettáns módja

A Berlitz Phrase Bookról már volt itt szó, csak emlékeztetőül: tizenhárom nyelven tud, úgymint angol, magyar, német, dán, francia, holland, norvég, olasz, orosz, portugál, spanyol, svéd és japán, egész mondatokat fordít bármelyikről bármelyikre mintegy hatvan tárgykörben, például városnézés, szórakozás, bank, bevásárlás, posta, fogorvos, autókölcsönzés, meg hasonlók. Persze angolul minden mindenütt megoldható, legalábbis többnyire, a baj csak akkor van, ha nem. Meg aztán elegánsabb is, ha a portugál kofától portugálul kérdezzük, hogy válogathatunk-e almát; egy Psion-tulajdonostól ennyi elegancia mindenképp elvárható.

A Berlitz, persze, kereskedelmi termék, bár az a hatvankilenc dollár, amibe kerül, senkit nem vág a földhöz, szótárak viszont ingyen is vannak, angol-magyar és magyar-angol, német-magyar és magyar-német, aztán a nagyobb európai nyelvek összes lehetséges párosítása, továbbá angol-izlandi, angol-afrikaans és angol-akármi, ahol az akármi lehet többek között frisian, papiamento, sranan vagy tagalog is, nekem sajnos fogalmam sincs, hogy ezek micsodák, mindenesetre nyelvek, van hozzájuk szótár, azt be lehet tenni a Psionba, és utána kérhetünk sört tagalogul.

A szótárak lelőhelye a Psion Rendszerház által nemrég összeállított cédé, ami a Psion-felhasználók - nem túlzok - kimeríthetetlen kincsesháza, fejlesztőkörnyezet, pécés EPOC emulátorok valamennyi típusra (1. kép), és a Tucowson található Psion állományok óriási tömege, mellesleg a korábban említett Bptravel nevű adatbázis is abból való. Térjünk is vissza az eredeti tárgykörünkhöz, hiszen most utazunk.

A Psionon futó útiszoftverek királya valószínűleg a RoutePlanner, amely immár magyarítva kapható és Magyarország területén belül is eligazít. Csak bele kell írni a kiindulópontot meg a célállomást, a Psion pedig megkeresi a legrövidebb, leggyorsabb vagy legszebb utat a két végpont között. Először is közli a tényleges távolságot: Budapest-Lisszabon 3122,6 kilométer, a menetidő összesen 31 óra, 31 perc és 50 másodperc. (Ha tehát 31 óra, 31 perc és 51 másodperc alatt érek oda, akkor egy lajhár vagyok, ha pedig 31 óra, 31 perc és 49 másodperc alatt, akkor felelőtlenül veszélyeztettem a magam és a mások biztonságát, legjobb, ha megyek is zsinórban a rendőrségre, és jól följelentem magam.) Ezt követően ad egy hihetetlenül részletes útitervet, és persze megrajzolja az útvonaltérképet, amit tetszőleges felbontásban szemlélhetünk. Fantasztikus egy program, ha gépkocsival utaznék, akkor az összes autóatlaszt egyben kihajítanám, ezerszer többet ér a Psion.

kép. Ez a háttér is diszfunkcionális, ám a főnöknek tetszeni fog

Minthogy azonban én az autót hajítottam ki, jobban érdekelne a Flight Manager, ami nagyjából a föntieket tudja, de az egész világra kiterjedően: beírom honnan, hová, mikor, aztán a Flight Manager öszszeszedi a szükséges információkat légijáratokról, repülőterekről, mindig a legfrissebbeket, ez ugyanis előfizetéses alapon történik, egy hónapra 79 dollár, egy évre 168. Sokat utazó üzletembereknek szánták, nekik megéri.

kép. A mozgalmi díszítőművészet gyönyörei

Van továbbá összeurópai várostérkép-gyűjtemény, összeurópai útikönyv-gyűjtemény de mellettük, persze, úti olvasmány is kell. Az ember mindenhova visz magával valamilyen könyvet, nyilván szórakoztatót, elmegy, mondjuk, Borneóra, fekszik egy függőágyban Lubuklinggau mellett, feje fölött az ágakon vauvau (Hylobates leuciscus) ugrál, repülő sárkánygyík (Draco volans) surrog a fák között, távolról a ködfoltos párduc rémületet keltő torokhangjait hozza a szél, az erdőben pedig mindenre elszánt fegyveres terroristák gyülekeznek azzal a céllal, hogy újabb nyugati turistákat ejtsenek túszul, itt hever tehát az utazó, és hogy ne unja magát annyira, elővesz egy lélegzetelállítóan izgalmas krimit, ami azzal kezdődik, hogy a délkelet-angliai Sandgate-ben lakó Ms. Hazeltine lefekvéshez készülődvén belekortyolt az esti kakaójába, ám az sajnos nem volt eléggé meleg.

kép. Átváltottunk antialkoholista propagandára

Senki se normális, de ezt mintha már említettem volna e helyt.

Könyvet tehát viszünk, a Psion cédén van egy halom klasszikus kalandregény, köztük a Nyolcvan nap alatt a föld körül is (a jelen szöveg tőle kapta a címét) eText formátumban vagy hasonlóban, ha betöltjük őket, a Psion valamiféle zsebkönyvvé alakul, ahogy a 2. képen látjuk, lehet olvasni. Ilyen állományokat magunk is létrehozhatunk a hálón örvendetesen gyarapodó alapanyagból, s így a Psionon egész könyvtárat vihetünk magunkkal a nyaralás unalmát elűzendő. Természetesen az 5mx, amit a 2. képen láttunk, kissé talán ügyetlenebbül használható, mint egy könyv, de még így is messze légiesebb a Tőke három köteténél, nem is szólva arról, hogy az utóbbinak még háttérvilágítása sincs.

Persze a Psion-cédén nemcsak utazással összefüggő anyag van, hanem a képszerkesztőtől a hírolvasóig minden, de most egyelőre elég a Psionból. Nyaralni egyébként is később megyünk, most tehát pécés képszerkesztő és hírolvasó következik.

20/20 v2.2.1

Erről a programról egyszer már megírtam az ismertetést, emlékszem rá, hogy megírtam, hiszen pár nappal ezelőtt történt, és ezen a gépen írtam meg, viszont egy büdös bitet se találok belőle. Ilyen a DOS-korban volt utoljára, cross-linked files meg lost clusters meg effélék, egy-két pillanat alatt odalett az ember életművének a fele, de azóta ez valahogy nem szokás. Amellett minden README.* anyaga különálló, saját alkönyvtárba kerül és arról a könyvtárról automatikus és folyamatos biztonsági mentés készül egy ZIP lemezre, ergo a világon semmi se veszhetne el, noha elvész.

Most akkor megírom újra, bár a 20/20 ennyit azért mégse érdemel, amúgy nincs vele baj, de semmit se utálok jobban, mint még egyszer megírni ugyanazt.

És egyáltalán.

kép. A byLight legényei erre büszkék

Még az a szerencséje, hogy ingyenes (valójában adware). Képlopó és -szerkesztő alkalmazás, egy önmagát byLight Technologies néven tisztelő cég műve, néhány nappal ezelőtt még kedveltem, sőt össze is foglaltam a tulajdonságait, ez most elmarad, akit érdekel, letölti, annyit talán megér. Igazából akkor lehet rá szükség, ha az a feladatunk, hogy a főnök legkedvesebb barátnőjének művészi aktfotójából ízléses háttértapétát készítsünk a vállalati weboldalra, fogjuk tehát a képet, kicsinyítjük, konvertáljuk stb., aztán befűzzük egy HTML állományba, és az lesz belőle, amit a 3. képen látunk, az a sorminta, vagy sakktábla, vagy ilyesmi, mindenesetre rondaság. A nő sírógörcsöt fog kapni, a főnök pedig gutaütést, és nem is ok nélkül, hiszen ő nem azt mondta, hogy kerítéspóznákat csináljunk a nőjéből, hanem hogy hátteret. Fogjuk tehát ezt az átkozott 20/20 v2.2.1 nevű izét, betöltjük a nőt, adunk neki egy kicsike transzparenciát, aztán klikk és annyi. A 4. képen látjuk a folyamatot és mellette az Internet Explorerben az eredmény is, mindenki elégedett lesz, nagy piros pontot kapunk. Még szebb a mű, ha a hölgyet előbb megfelelő környezetbe ágyazzuk és utána alkalmazzuk rá az effektet, lásd mindezt a 5. képen, nem is tudom, nem kéne-e politikai plakátok tervezésével foglalkoznom inkább, az ilyesminek nemsokára nagy konjunktúrája lesz.

Ugyane képen látható, hogy a képernyő tetején húzódik a 20/20 v2.2.1 eszközsávja, ha nem kell, akkor pici ikonná zsugorítható a tálcán. Képszerkesztőként nem egy nagy szám, bár néhány elemi műveletre jó, például a 6. képen a pedagógiai hatás fokozása érdekében megnagyobbítottam a terhes nő kezében lévő söröspoharat, a 7. képen pedig vázlatot alkottam a fotóból, erre az effektusra az alkotók láthatóan büszkék, nem egészen világos, miért. Ami viszont csakugyan rejtélyes, az a Split funkció értelme, ilyenkor ugyanazt a képet látjuk két példányban, mindkettő külön manipulálható, de a végén úgyis csak az egyik lesz elmentve. Ha valaki netán megérti, hogy ez mire jó, alkalomadtán tudassa velem. Egyébként a 20/20 v2.2.1 sokféle állományt ír és olvas, a képeket elküldi emailben vagy ftp-vel feltölti a hálóra, többoldalas képeket is szerkeszt, és főleg képernyőt rögzít, akár sorozatlövéssel is, voltaképp ezért figyeltem fel rá, de most már valahogy nem szeretem annyira.

kép. Az Ultimate Paint megjelenése mintha a Gimpére hasonlítana

Közben kínomban összeszedtem valahonnan egy Ultimate Paint nevű cuccot, ez shareware ugyan, de van ingyenes változata is (megtalálható ezen a címen), ráadásul az Ultimate Paint meglepően jó, sőt, mint a telepítés után kiderült, magyar gyártmány, kissé meglepő módon a Blaha Lujza téri fényújság tejtestvére. Ehhez képest a honlapja angol nyelvű és az Ultimate Paint v1.91f freeware változat letöltéséhez három amerikai, egy német és egy osztrák helyet ad meg, nekem egyik link se működött, a fenti ftp címre is a Lycos révén találtam rá. Első blikkre a program mintha a Gimp-re hasonlítana valamelyest (8. kép), amennyiben van neki egy központi panelkája, a képek ettől függetlenül külön ablakokban nyílnak meg, a szerszámoskamrát és a palettát pedig lehet húzogatni ide-oda. Ezzel, persze, a hasonlóságnak vége is, a Gimp egyértelműen a legjobb freeware képszerkesztő volt és marad, ám az Ultimate Paint se kutya. Van neki képböngészője, képes a vágóasztal tartalmát új képként betölteni, képet vagy képrészletet ecsetté változtatni és megfordítva, színcsatornák állásszögét, méretét egymástól függetlenül változtatni, egyáltalán annyi trükköt tud, hogy végignézni is sok, noha ezt az amúgy barátságos effektböngésző, amennyire lehet, megkönnyíti (9. kép). Nyomdai munkára persze nem való, nem is arra szánták, de ha weben vagy prezentációkban akarunk meghökkentő képi hatásokat produkálni, akkor az Ultimate Paint igen jó választás, mindenesetre jobb, mint a 20/20, a franc vágna bele.

Xnews/03.04.11

Alapvetően filantróp karakter vagyok, melegszívű és közösségre vágyó, erre abból következtetek, hogy ötévenként legkevesebb egy alkalommal eszembe jutnak a legkedvesebb barátaim, s rájuk ilyenkor hosszú másodperceken át nagy-nagy szeretettel gondolok.

kép. Az Ultimate Paint effektböngészője előre megmutatja, hogy a leghelyesebb hagyni a képet olyannak, amilyen

Találkozni persze egyáltalán nem szoktam velük, de hát nem is ez a fontos, hanem az az őszinte, mély érzelem, ami engem szüntelenül áthat ott legbelül. Ha ez megvan, akkor semmi szükség kommunikációra, sőt az ilyesmit direkte kerülni ajánlatos. Én magam például pánikba esem, ha megszólal otthon a telefon, merthogy egy undok, lerázhatatlan alakot vélek lapulni a vonal másik végén, aki jobb esetben valami kellemetlen és rosszul fizető megbízást kíván a nyakamba akasztani, rosszabbik esetben pedig kiderül, hogy már a nyakamba is akasztotta, csak én elfelejtettem, s ő most arra kíváncsi, mért nem voltam ott csütörtökön, amikorra megbeszéltük.

Nagyon utálom a telefont.

kép. A hírcsoportok nem arra valók, hogy megoldást leljünk a problémáinkra, hanem hogy rájöjjünk, nincs megoldás

A mobil jobb, mert azt általában be se kapcsolom, ezen belül is a legjobb az SMS, de sajnos az undok, lerázhatatlan alakok per definitionem óvakodnak az SMS-től. Az ilyen mindig beszélni akar.

Még jobb az email, azt az ember akkor tölti le, amikor akarja, és akkor válaszol, amikor akar, pár szó, semmi körülményeskedés, meglesz, nem lesz, ennyi. Persze ez is sokrétűbb, aki emailt ír, az valamifajta erkölcsi kényszert alkalmaz a felebarátjával szemben, a felebarát tudniillik úgy érzi, hogy erre nekije válaszolnia kell, noha esetleg épp nem fűlik hozzá a foga, emiatt esetleg némi haraggal gondol a feladóra, pedig ez neki se jó, a harag a lélek mérge, aki a kebelében haragot táplál, az pszichésen nemsokára megsérül, eltorzul, a végén pedig szomatikusan is megbetegszik, háziorvos, szakrendelés, kórház, boncterem, kripta, ez nem vicc, hanem a szomorú valóság.

Ha tehát bárki felebarátomnak emailt küldök, azzal a sírgödrét készítem elő.

Viszont az ember mégiscsak társas lény, akkor pedig kell hogy létezzen olyan út lélektől lélekig, ami nem mindenestül életveszélyes, hanem éppenséggel tapintattal van átitatva, mindenki számára elfogadható, értelmes és hasznos információk kicserélését teszi lehetővé, nem nélkülözi az emberi melegséget, noha egyszersmind megfelelő távolságtartást is garantál; ez pedig a Usenet.

Mostanában vettem észre, hogy az internethasználók nagy többsége hovatovább ennek a létezéséről se tud. Az internethasználók nagy többsége ugyanis az elmúlt egy-két, maximum három évben kapcsolódott a hálóra és számára az internet a webbel azonos, viszont akik jóval korábban, mondhatni a web hajnalán kezdték, azok szükségszerűen találkoztak a hírcsoportokkal, hiszen az a rengeteg csingilingi, ami most van, akkor még nem is létezett egyáltalán. Persze a csingilingit se akarom lefitymálni, mindössze arról van szó, hogy a Usenet sokkal közvetlenebb, személyesebb, mondhatni, emberibb média, hiszen egy hírcsoport felhasználóitól bármikor megkérdezhetem, hogyan kell proxyt telepíteni vagy tengeri pókot főzni, vagy hogy kábé mennyiért kapok elfogadható szállást Funchalban, ha odautazom, ezzel nem szólítok meg senkit személyesen, nem lőcsölöm a gondjaimat egy konkrét személy nyakába, az fog válaszolni, akinek éppen kedve támad.

Ráadásul az se kizárt, hogy nyolc évvel később meg én válaszolok neki, ez pedig már majdhogynem barátság, legalábbis az én fogalmaim szerint.

Amúgy pedig a dologhoz semmi se kell, csak egy hírolvasó, az meg van mindenkinek, komolytalanabb ember az Outlook Expresst használhatja erre a célra, a nagyon komoly ember az emacs editort, aki pedig se egyik, se másik, hanem amolyan hétköznapi járókelő, az nyilván keres magának valami normális hírolvasót, mint például az Agent, vagy méginkább olyat, amiért fizetni nem nagyon kell, amilyen a Free Agent, a NewsPro, a News Xpress, a Nomad News vagy éppen az Xnews. Ezek általában szimpla szerszámok, talán az Xnews közöttük a legbonyolultabb, de ez most kivételesen nem hátrány, sőt. Hogy precíz legyek, az általam eddig megismert hírolvasók közül az Xnews az egyetlen, amivel békésen el tudok lenni, noha ez amúgy egy folyamatos, örök béta-állapotban lévő alkalmazás, amit fejlesztője, Luu Tran önmagának írt, viszont szerencsére Luu Tran szereti önmagát, noch dazu jobban, mint némely fejlesztők a reménybeli felhasználóikat, s ennek megfelelően nagyon rendes, sokoldalú, slágfertig programocskát fejlesztett a saját örömére, sőt tovább is adja bárkinek, aki szintén örülni akar. A program nagyjából kétéves, szériaszáma vélhetőleg a fejlesztő kedvenc dédnagymamájának a születési dátumát takarhatja, de ez nem zavar. Felülete kissé fura, semmiféle manapság szokásos konvenciót nem követ, az utolsó két menüpont ugyan a Window meg a Help, de ez csak az ellenség megtévesztését szolgálja, help ugyanis nincsen egyáltalán, de nem is hiányzik. Amit tudni kell a programról, az a gyakorlatban úgyis kiderül, amellett a hírolvasás elvileg egy szimpla telnettel is abszolválható, amennyiben az adóalanyt az NNTP protokoll bizonyos fokú ismerete és megfelelő mennyiségű mazochizmus jellemzi. Az Xnews használatához mindez nem szükséges, némi türelem ugyan kell, de csak eleinte, továbbá be kell látni vele kapcsolatban bizonyos dolgokat.

Mindenekelőtt általános célú hírolvasóról van szó, ami ugyan kezeli a maga módján a bináris állományokat is, de nem képszüretelésre és –bámulásra tervezték; akinek ilyesvalami kell, az töltse le bizalommal az ASP1-A3 vagy a PicFetch nevű képbetakarítókat, mindkettő jó, bár az előző ingyenes, és elhelyezhetünk benne szűrőfeltételeket is, míg viszont a másodikból, lévén az shareware, a bírvágy áporodott levegője árad. Másfelől az Xnews online olvasó, ha tehát valódi offline alkalmazásra van szükségünk, akkor jobb lesz az Agent, a Gravity vagy valami más.

A hírolvasókat általában telepíteni se kell, így az Xnewst sem, bemásoljuk egy könyvtárba, elindítjuk, konfiguráljuk és kész. Több hírkiszolgálót is kezel, de nem úgy, mint a News Xpress, amihez külön profilokat kell létrehozni és a kívánt szerverhez tartozó profillal kell elindítani. Az Xnews még arra is képes, hogy egyszerre, ugyanabban az ablakban több kiszolgálóhoz kapcsolódjon, emellett többféle identitásunk lehet, eltérő nevekkel, emailcímekkel és szignatúrákkal, amikor tehát szöveget teszek közzé, eldönthetem, hogy most melyik énem beszél a sok közül, de az is lehetséges, hogy az egyik kiszolgálón Don Carlos vagyok, a másikon Sir John Falstaff, a harmadikon Almaviva gróf, a negyediken pedig Józsi cigány. Hackerek és az Interpol által körözött személyek számára mindez - gondolom - kifejezetten előnyös.

Egerészni nem kell, az Xnewsnak van egy halom billentyűkombinációja, de magunk is definiálhatunk továbbiakat.

A kívánt információk megtalálására a különféle szűrők mellett a legprofibb módszert, a Perl-kompatibilis reguláris kifejezéseket használhatjuk, ez jó dolog, mert élesíti az elmét. Utána, ha belenézünk egy politikai jellegű magyar hírcsoportba és ott egészen hajmeresztő szövegeket találunk, egyből tudni fogjuk, hogy ezeknek a szerzői Perl-kompatibilis reguláris kifejezéseket sohasem használtak. Ezért maradtak hülyék.

bor on Minden jobb, de

Nyolcvan nap alatt a föld körül

README 2000. jűnius

20/20 v2.2.1

Xnews/03.04.11