képszerkesztés on Minden jobb, de

Mért nem lehetséges igaz szerelem?

Tue, 28 Nov 2000 00:00:00 +0000

README 2000. november

Ez a mostani naplójegyzet egy ötéves számítógépen készül, a gép ugyan lassú, de szöveg-előállításra és levelezésre még mindig megjárja. Egyszóval újfent Godzillán dolgozom, kicsit komótosabban, kicsit öregesebb tempóban, mint Varuna előtt ülve, ámde reggelenként, amikor bekapcsolom a gépet, nem kérdés, hogy el fog-e indulni.

Tudom, hogy el fog.

Varuna viszont egy hónappal ezelőtt újólag beintett, s ez volt az utolsó csepp a pohárban, letakarítottam a munkaasztalomról őkegyelmét, helyére visszaköltözött Godzilla, persze csak átmenetileg, mert egy hónappal ezelőtt úgy gondoltam, hogy Varuna esetleg még megjavulhat.

Lelkem mélyén persze tudtam, hogy soha, de igyekeztem elfojtani ezt a gyanút, az ember ugyanis nem mer a sorssal szembenézni, egyébként is bárgyún optimista, egyszerűbben szólva hülye.

Hogy mást ne mondjak, telefonálgatni kezd.

Varuna gyártóját hívogattam, végül is ők csinálták ezt a gépet, amely, mint látjuk, tökély híján szűkölködik, viszont elvileg javítható. Vannak ezen a világon működőképes számítógépek, egy effajta szerkezet létrejöttének áthághatatlan akadálya nincsen, azaz voltaképp el lehetne gondolni, hogy Varunát vastagtudományú szakférfiak veszik gondozásukba, és addig fáradhatatlankodnak körülötte, amíg többé-kevésbé használható képződménnyé nem válik.

Sajnos azonban ama vastagtudományú szakférfiak, akik Varuna gyártójának szervizében dolgoznak, nem szokták fölvenni a telefont. Egy hét után mégis sikerült beszélnem valamelyikükkel, megállapodtunk, hogy pár nap múlva visszahívnak, utána pedig kijönnek, fölnyalábolják a gépet, elviszik, megbuherálják, mindenki örülni fog.

Valamelyik memóriachip lesz a hunyó, mondta a tudós szakférfiú a telefonban, ettől én boldog lettem és szívembe költözött a remény.

De persze a szerviz nem hívott vissza. Se pár nap múlva, se pár hét múlva, semmikor.

És ez így van rendjén.

Mért kéne engem visszahívnia bárkinek is?

Ki a nyavalya vagyok én, hogy eszembe jusson ilyesmit elvárni valakitől?

Felhasználó vagyok, alávaló, tudatlan, bűnös személy. Értéktelen hordalék vagyok, szennyeződés, koszfolt. Fölösleges vagyok és kártékony.

Ragya vagyok a világ ülepén.

Mindamellett két hét elteltével újólag fontoskodni kezdtem volna, ám a tudós szakemberek most már végképp nem vették fel a telefont és nem veszik fel azóta se. Ez nekem jó, mert meggyorsítja a spirituális fejlődésemet, már most is jóval tisztábban látom, hogy valójában hol a helyem a világban, mint láttam, mondjuk, fél évvel ezelőtt, továbbá tisztábban látom némely eddig fontosnak vélt informatikai jószág hívságos voltát is, gyors processzor, fél giga RAM, hatalmas, fürge merevlemez és ilyenek, mi a frásznak. Más kérdés, hogy ezeknek a hiányában, tehát a jó öreg Godzillát használva, nem tudom megnézni mondjuk a 9-es Illustratort, vagy a fene tudja, hányas Lightwave-et, és így nem tudok beszámolni róluk nyájas olvasómnak, de hát ez vélhetőleg senkinek se fog hiányozni, se a nyájas olvasónak, se a gyártóknak, se nekem.

Lehet, hogy a 9-es akármire valójában már nem kíváncsi a kutya se. Ettől függetlenül lesz majd belőle 10-es, 12-es, 14-es és így tovább, az informatikai gyártmány ugyanis minden másfajta piaci terméktől különböző, alapjában véve abnormális dolog. Gondoljunk el egy üzemet, ami valami szokványos és értelmes holmit gyárt, mondjuk, lúdtalpbetétet, pálinkafőzőt, lószerszámot, hokedlit, ott csinálnak egy prototípust, ha az jó, akkor elkezdődik a gyártás, ami addig folyhat, amíg lúdtalpas ember vagy felszerszámozatlan ló van ezen a földön. Viszont az informatikai gyártónál a prototípus elkészültével nem kezdődik a munka, hanem véget ér, tehát a gyártó két dolgot tehet: egyik lehetőség az, hogy szélnek ereszti a gárdát, ő maga pedig elmegy halvendéglősnek Nambouwaluba, a másik, hogy rögtön fejleszteni kezdi a következő verziót. Új akármi tehát ezért készül, mert van egy gyár, mondjuk, a kaliforniai San Jose lepusztult külvárosában, egy elhanyagolt, szürke épülettömb, ablakai nagyobbrészt kitörve, kapuja rozsdás, udvarát fölverte a gyom; ezt a gyárat reggelente gyűrött arcú emberek sokasága közelíti meg, svájcisapka, kopott aktatáska, benne zsírpapírba csomagolt disznósajt, kenyér, doboz Kossuth, de nem a gyárkapuhoz igyekeznek először, hanem a sarki közértbe, ahol kis üveg kommersz cseresznye, kevert, sőt Mecseki kapható. Aztán bemennek a rozsdás kapun, amely fölött mondjuk az Adobe felirat (vagy valami ilyesmi) olvasható, átöltöznek, szekrényeikből előveszik nagy, nehéz, olajos fejlesztőeszközeiket és izzadva, nyögve fejlesztenek délután kettőig, amíg a gyár szirénája meg nem szólal, akkor zuhanyozó, majd pediglen kocsma. Így készült a 9.0-s és a 10.0-s akármi, és azért készül, mert a gyárnak működnie kell.

Természetesen a 10.0-s akármi nem feltétlenül jobb, mint az 5.0-s volt, sőt néha rosszabb, viszont lényegesen nagyobb hengerűrtartalom kell hozzá. A felhasználók tehát több gázolajat tankolnak, hogy futtatni tudják a 10.0-s akármit, amire nekik ugyan semmi szükségük nincs, viszont elengedhetetlen ahhoz, hogy a fejlesztők kopott aktatáskájába minden reggel jusson disznósajt, tepertő, sőt párizsi.

Hát így megy ez.

Föntieket a mindennapi gyakorlat amúgy nem okvetlenül igazolja, sőt a mindennapi gyakorlat ennek néha direkt ellentmondani látszik, esetenként persze nálam is. Most például új informatikai eszköz állt a házhoz, jelesül egy Canon Digital Ixus névre hallgató fényképezőgép, illetve, hogy precíz legyek, célszámítógép, amely a külvilág bizonyos szűk tartományaiból érkező fényhatások alapján JPG állományokat generál. Számítógép voltát elsődlegesen az mutatja, hogy le tud fagyni, ugyanis számítógépnek azt nevezzük, ami olykor lefagy. Ezzel szemben a sajtreszelő sohasem fagy le, éppen ezért nem is számítógép. Mellesleg a Canon Digital Ixus pont akkora, mint egy Visa kártya, sőt a kiválasztás szempontja is ez volt: mellé helyeztem a kártyát, annál a gép szélesebb és magasabb nem lehetett. Vastagabb talán, de nem nagyon.

Így ugyanis befér a zsebbe. Ha nagyobb, akkor nem fér bele, s ez esetben fölöttébb kellemetlen dolgok esnek meg vele kapcsolatban.

El se hinné a nyájas olvasó, mi minden történik egy fotóapparáttal, ha az nem valamilyen legombolt, lecipzárazott, vagy esetleg bevarrt zsebben van, hanem bárhol, ahol ennél valamelyest könnyebben hozzáférhető.

Az történik vele, hogy ellopják.

kép. Az Adobe PhotoDeluxe Home Edition 3.1 gyerekes külseje ügyetlen eszközöket takar

Múlt hónapban egyebek között a Revóm töltőjének légügyi tolvajlás keretében eszközölt jogellenes eltulajdonításáról volt szó e helyt, azt írtam, hogy “néhány kacat idén is eltűnt az egyik táskámból”, sajnos nemcsak a Revo töltője volt közöttük, hanem egy Nikon is, benne a telefényképezett tekercs filmmel.

Mindenből olyat kell venni, hogy zsebre tehessük. Ami nem a zsebünkben van, annak annyi.

A Digital Ixus oly apró, hogy a Revo egy NDK gyártmányú szövőgépnek tűnik mellette, de most már hagyjuk a vagyonvédelmi szempontokat. A fényképezőgépet nemcsak birtokoljuk, ugyebár, hanem olykor fotókat is készítünk vele, ez utóbbiakat pedig, a dolog jellegéből fakadóan, be kell juttatnunk egy számítógépbe, és nagy valószínűséggel meg kell szerkesztenünk.

Godzilla ezen dolgokra már nem igazán használható. Először is nincsen USB portja neki, míg viszont a Digital Ixus arra kívánna rábukni nagyon. Még szerencse, hogy akadnak a háznál olyan Psionok, amelyek Compact Flash kártyákat olvasnak és az asztali géppel összeköthetők, most például kiveszem a CF kártyát a Digital Ixusból, beledugom egy netBookba, ami a dokkolóján ül, ezzel a dolog megoldódott, a továbbiakban úgy másolom a képeket, ahogy a Psion állományait szokás.

Ezzel megvolnánk, viszont a képekkel kinyomtatás előtt csinálni kéne valamit, függetlenül attól, hogy nem professzionális célból készültek, ha ugyanis a National Geographicnek fotóznék, akkor még nálam se az volna a legfőbb szempont, hogy szükség esetén az egész felszerelésem ostyába csomagolható és egyben lenyelhető legyen. Ezek a képek azért vannak csupán, hogy küzdelmes életem bizonyos pillanatait magánhasználatra dokumentáljam velük, ezzel együtt még kellhet nekik némi gamma-korrekció, színkiegyenlítés, sőt talán egy finom retus.

kép. Ezt láthatólag nem értelmi fogyatékosoknak csinálták, viszont működik. Már amikor

Képszerkesztő programot telepítek tehát, azt, amit a géppel adtak. Adobe PhotoDeluxe Home Edition 3.1, olyan hosszú neve van, mint egy portugál arisztokratának, hosszú idő, amíg felmegy, hosszú, amíg elindul, vagy pláne amíg egy állományt betölt.

Régi jószág, már találkoztam vele, akkor nem tetszett, most pedig teljesen használhatatlannak látom. Noha a felülete, hogy úgy mondjam, “felhasználóbarát” (lásd az 1. képen), már ahogy ezt a fogalmat az Adobe elképzeli, és tulajdonképpen van benne néhány szerkesztőeszköz, igaz, hogy kevés, meg ügyetlen, de van.

Viszont nem tudom kivárni, amíg valamit megcsinál – ha egyáltalán megcsinálja –, úgyhogy ezt talán hagyjuk. Godzilla végül is komoly gép volt valamikor, komoly alkalmazásokat futtatott, esetleg képszerkesztőből is találok rajta valamit.

Van itt egy halom freeware alkalmazás, de ezek speciel nem jók; mint már többször leírtam, remek ingyenes programok találhatók a hálón akár a képszerkesztők műfajában is, viszont ezek itt nem azok. Kipróbálom inkább az általam nagyra becsült Micrografx Picture Publishert, de mit ad Isten, egyetlen fotómat se nyitja meg, ezzel szemben mindegyiktől térdre rogy, persze tény, hogy nagyszerű képeket csinálok, de ennyire mégse kell tőlük elgyengülni. Végül vagy két tucatot átkonvertálok BMP formátumba, azokat már a Picture Publisher is kezeli (2. kép); ezt a programot nem akarták felhasználóbaráttá tenni, azaz nem úgy fest, mintha direkt értelmi fogyatékosoknak tervezték volna, ennek megfelelően sokkal gyorsabban átlátható, mint az Adobe PhotoDeluxe Home Edition 3.1, sokkal egyszerűbb a használata és sokkal többet érünk el vele.

Ami viszont a legjobb, az a Corel Photo-Paint 9 (3. kép). Ez, persze, nem igazán meglepő, tekintve, hogy csúcsszintű termékről van szó, a meglepő az, hogy a Photo-Paint 9 ezen a gépen elindul egyáltalán. És nemcsak elindul, hanem gyorsabb a Picture Publishernél, az Adobe PhotoDeluxe Home Editionről már nem is beszélve, és persze jóval többet tud, mint a Picture Publisher, egy másik klasszis hozzá képest, ahogyan a Picture Publisher is jóval többet tud az Adobe PhotoDeluxe Home Editionnél, de nem másik klasszis, hanem másik világ.

kép. Ez a csúcsszintű alkalmazás ötvenszer jobban elviseli Godzillát, mint a PhotoDeluxe nevű gagyi

Természetesen a fönt említett netBook (vagy 5mx) a CF kártyán lévő képeket nemcsak Godzilla felé postázhatja, hanem bárhová, csak mellé kell raknunk egy infrás mobiltelefont. Tegyük fel például, hogy a nyájas olvasó valamely Isten háta mögötti, kietlen, vad vidéken járva fanatikus iszlám terroristák rabságába esik, ezen terroristák a nyájas olvasót ütlegelik, éheztetik, fülét levágják, de ez nem baj, sőt színtiszta öröm, hiszen a nyájas olvasó titokban naponta többször lefényképezheti őket, a fotókat pedig különféle világlapok (például a Kis Újság) szerkesztőségeibe juttathatja el. E célra egy Psion 5mx is tökéletesen meg fog felelni (lásd a 4. képen), ez ugyan fekete-fehérben mutatja meg a küldendő fotót, ám ettől a terrorista még vérfagyasztóbb látványt nyújt. Sajnos az MBMView nevű alkalmazás, amelyet e célra használhatunk, nem tartozik a Psionok alapfelszereléséhez, hanem shareware, de sebaj, a szenzációs képriportok honoráriumából az alkalmazás ára sokszorosan megtérül. (Ha fényképezőgépünk sincs, akkor rajzoljunk, e célra kiváló lesz az RMRArt nevű programocska, néhány ceruzavonással fölvázolhatjuk a legvérszomjasabb terroristanőt, ahogy ez az 5. képen látható, elküldjük, utána az egész világ ezen szörnyülködik.)

kép. Iszlám terroristákról készült szenzációs képriportunk első darabja egy 5mx megjelenítőjén

Képszerkesztő funkciókat nem kapunk a Psionon, ugyan állítólag van egy ilyen alkalmazás, ám a telepítése nálam nem járt sikerrel. Mindamellett a netBook legalább színesben mutatja meg a művet (6. kép), és egyébként is jó útitárs.

kép. Szabadkézi rajz egy terroristanőről

Egy ilyen volt már nálam, akkor hosszan írtam a nagyvállalati környezetben való alkalmazásáról, részint mert csakugyan erre szánták, részint meg mert kipróbálni akkor nemigen tudtam. Dokkolót nem kaptam hozzá, az infrája pedig rossz volt, így hát csak nézegettem és próbáltam elképzelni, milyen lehet, ha működik.

kép. Riportfotónk a netBook képernyőjén

Most már tudom. Nagyon kellemes, nagyon úri, nagyon jól használható, egyszóval nagyon szerethető gép. Amikor a 3a után az 5-ösre tértem át, kellett egy hét, hogy hozzászokjak, a Revónál kellett három nap, a netBooknál viszont csak három óra, de talán még annyi se.

Ezt a három órát egyébként is a billentyűzet részleges átdefiniálásával töltöttem, a netBooknak ugyanis 58 gombos billentyűzete van, így az ö, az ü, az ő, az é és az á oda kerülhet, ahová való, emellett a Caps Lock helyén van egy feláldozható billentyű a \ és a ~ karakterekkel, odarakható, mondjuk, az ó. Semmi se vész el, az eredeti karakterek a Control hatására jönnek továbbra is.

Mire az új billentyűzet előáll, addigra a netBook egészen megkedvelteti magát, utána pedig csupa édelgés és csupa madárfütty lesz az élet. Persze tudni kell, hogy ez a gép nem léha szórakozásra való, hanem hogy szigorúan üzleti célú, nagyvállalati környezetbe illesztett Java alkalmazásokat futtasson, így tehát a böngészője nem okvetlenül fogja azt nyújtani, amit mondjuk az Internet Explorer 5.5 - egyébként tényleg nem azt nyújtja (7. kép), viszont az oldal itt még mindig barátságosabban mutat, mint a Revón.

Nekem mégis az tetszik a legjobban, hogy arányait tekintve ez a képernyő - ellentétben a többi Psionéval – nem tacskó-, hanem schnauzerjelleget mutat, azaz kétszer annyi szövegsor fér el rajta.

kép. Ez is szép, de sokkal szebb az eredeti

Tehát értelmes dolognak látszik parancssoros héjat rakni rá.

A Shell5 (8. kép) persze nem akkora program, mint, mondjuk, a 4nt vagy a zsh, viszont nem is vattacukor. Parancsai (egyebek között alias, cat, chmod, cp, dirs, hash, ls, mv, popd, pushd, pwd és hasonlók) egyértelműen jelzik, hová való, mellesleg azt mondják, az Epoc maga is a Unixra épül, úgyhogy a Shell5 nem teljesen idegen világban mozog. Sokkal többet tud, mint amennyit elsőre elárul, egyebek között hozzáférhet OPL funkciókhoz és globális változókhoz (az OPL a Psion gépek beépített programnyelve), így csakugyan nagy károkat lehet vele okozni. Egyébként hatékony, rendes, profi szerszám, és persze opcionális, tehát a normális felhasználó ilyesmit soha az életben nem fog látni, WAP böngészőt annál inkább. Meglepő, hogy az Epoc32 alá írt WAP-böngésző mennyire épeszű benyomást kelt, kivált, ha valamelyik pécés rokonával vetjük össze.

Utóbbinál láthatólag az a cél, hogy semmivel ne legyen jobb nekünk, mintha csakugyan egy mobillal a kezünkben állnánk a sötét budapesti éjszakában (lásd a 9. képen), később ezt nyilván oly irányban fejlesztik tovább, hogy programindulást követően jön három virtuális, ám nagyon nagy darab ukrán, ezek elveszik az olvasó bukszáját és persze a telefonját is, őt magát pedig jól fültövön vágják, amitől hosszan csönd lesz és sötét.

kép. Sem nem DOS, sem nem Unix: Epoc

Ehhez képest a Puple Software által Epoc32 alá gyártott WAP (ugyanis ennek a WAP böngészőnek az a neve, hogy WAP) teljesen normális alkalmazásnak mutatja magát 5mx-en is (10. kép), a netBookon pedig mint a karácsonyfa (11. kép).

Sajnos a netBookot most vissza kell adnom, noha a fentebbi szöveg második fele már rajta íródott, a hátralévő részt tehát Godzillán fogom bebillentyűzni, kérdés, miben. MS Office ezen a gépen már nincs, az Office 2000 természetesen rá se tehető, viszont szövegszerkesztő éppenséggel akad egypár.

Persze a legjobb megoldás maga a Word volna, ami viszont nem jelenti azt, hogy az én gyakorlati szempontjaimnak a Word mindenben megfelel. Az én szempontjaim a professzionális szöveg-előállító szakiparoséi, ezek nem érdekelnek és nem is fognak érdekelni senkit. Akik valaha is megpróbáltak olyan szövegszerkesztőt gyártani, amely nagyobbrészt a hozzám hasonlóknak készült, azok ma pályaudvarokon alszanak. Emlékszünk még az XyWrite-ra? Az volt ilyen.

Tipográfiai kiemelések vannak a szövegben, következésképp RTF állományt célszerű előállítanom, a világhálón van egy halom ingyenes alkalmazás, amely ezt műveli, de egy sincs, ami egy picit is hasonlítana ahhoz, amit én egy szövegszerkesztőtől várnék.

kép. Virtuális mobil egy virtuális türelmi zónához tervezve

Pedig az nem volna sok. Mindenekelőtt kapjak lehetőséget a billentyűzet minden egyes gombjának átdefiniálására, persze a módosító billentyűk kivételével, másrészt kapjak egy parancssort, melynek révén menet közben is újabb billentyűdefiníciókat, makrókat vagy rövidítéseket alkothatok (mint a VIM-ben: leírom a parancssorba, hogy „ab phd Adobe PhotoDeluxe Home Edition 3.1”, majd ezt követően a phd betűcsoport beírására az „Adobe PhotoDeluxe Home Edition 3.1” jön elő, tehát hasonlatosan a Word AutoText szolgáltatásához, csak egyszerűbben).

Az összes billentyűdefiníciót, makrót, rövidítést, konfigurációs beállítást egyetlen szövegállományban – “profilban” – tárolhassam, mint az Istenben boldogult Personal Editor 3-nál (a 12. képen a Personal Editor 3 egyik profilja látható a Personal Editor 3 ablakában), ily módon nyilván annyiféle profilom lesz, ahányféle célra használom a programot, indítás előtt eldöntöm, hogy most éppen melyik profilt akarom betölteni, a profilt pedig értelemszerűen magával az alkalmazással szerkesztem, ami az ő részéről a vallásos révületnek felel meg, ő ugyanis ilyenkor önnön lelkének legmélyébe pillant és ott az ő Urának – aki én vagyok – a keze nyomát fölismeri. Ettől eltekintve a program lehetőség szerint minél jobban hasonlítson a NoteTab néven ismert szerkesztőre, viszont kívánságra RTF állományt generáljon és legyen képes használni az Office-hoz készült nyelvi modulokat. Külön-külön ez mind létezik, a 13. képen jobbra fenn látható freeware TxtEdit használja az Office magyar nyelvű helyesírás-ellenőrzőjét és RTF állományt generál, az előtérben levő és szintén ingyenes TextShield 2000 pedig RTF és TXT mellett tömörített RTF és HTML formában is ment, nyomtatási előnézetet mutat, lehetőséget nyújt háromdimenziós karakterláncok kialakítására, továbbá médialejátszót is tartalmaz, persze értelmes szolgáltatások helyett. Ilyenek inkább a háttérben lévő fekete szabadszoftver lelkében rejlenek igen nagy bőségben, ő a VIM, akit a rövidítések miatt lehet szeretni nagyon, viszont RTF-et nem csinál.

Így aztán nem lehetséges igaz szerelem.

Azért szert tettem a közelmúltban egy értelmes képződményre, sajnos ez nem freeware, negyven dollárt kell érte adni, de annyit megér. Háztáji SMTP szerverről van szó, fölteszi az ember a gépére és a továbbiakban nem a szolgáltatón keresztül küldözi a postáját, hanem követ csomagol bele és direktben becsúzlizza a címzett ablakán.

kép. Telefonról wapolni nehézkes és lassú, ugyanez Psionról csak lassú

kép. WAP a netBookon: szakasztott olyan, amilyen a web volt hat évvel ezelőtt

Azért jó ez, mert manapság csaknem mindenkinek több szolgáltatója és több identitása van, kap leveleket a birka@ tanya.hu, a paprika@pacal.net és a veresbor@asztal.com címekre egyaránt, viszont amikor válaszol, ügyelnie kell, hogy csak az egyik identitását, mondjuk a paprika@pacal.net-et használja és küldéshez a Pacal Netnél csatlakozzon föl a hálózatra, ellenkező esetben a levelek jó része itt marad. Az ember erre ügyel is, csak hát mérsékelt sikerrel, így aztán a leveleinek hol ez a része nem megy el, hol amaz. Merthogy, ugye, a szolgáltató SMTP szervere nem reléz.

De engem többé senki ember fiának az SMTP kiszolgálója nem érdekel, van nekem sajátom, úgy hívják, hogy Advanced Direct Remailer, tehát ott és akkor lépek be, ahol és amikor akarok, mégis minden levelem elmegy. Mellesleg jóval gyorsabban jutnak célba, ezt utólag a log állományban követni lehet. A program lényegében Windows szolgáltatásként fut a háttérben, használatba vétele abban áll, hogy a levelezőprogramjainkban az SMTP szerver megnevezéséhez azt írjuk, localhost, tehát, “helybeli fogadós”. Aztán szüret.

kép. A Personal Editor 3 a vallási révület állapotában

kép. Rútak és szegények

Nyolcvan nap alatt a föld körül

Tue, 25 Jul 2000 00:00:00 +0000

README 2000. jűnius

Nyaralni nehéz, viszont muszáj. Nehéz, mert akinek van rá pénze, annak többnyire nincs rá ideje, viszont muszáj is, mert egyébként baj lesz előbb-utóbb, neurózis, tachycardia, anginás tünetek, infarktus, műtét, ennyit semmi nem ér.

Évente legalább három hét, de egyhuzamban. Ez a minimum.

A mobil pedig maradjon otthon. Pizsama, fogkefe, papucs, nem kell semmi más, bár ezt azért pontosítsuk.

Éppen hogy más kell. Fogkefe, pizsama, papucs ugyanis mindenütt van, elutazom például Nepálba, leszállok a repülőgépről, bemegyek az első boltba és kapok. Ahogy kapok cigarettát is, papírzsebkendőt, fürdőruhát, bármit.

Tisztán kell látnunk, mi fontos, mi nem.

kép. Virtuális Psion a Windows 2000 egy ablakában

A legfontosabb nyilván a flaska. Egyszerű, lapos brit flaska, hatunciás űrtartalommal, az utazó ember nélkülözhetetlen eszköze, mert, ahogy ezt nyolc esztendővel ezelőtt már megírtam, a brit világbirodalom azért jöhetett létre és azért tudott relatíve hosszan fennmaradni, mert az angol embernek mindig a keze ügyében volt a flaska.

Idézek is egy passzust abból a régi szövegből, világosabban megfogalmazni most se tudnám.

„Képzeljük el, hogy a birodalom érdekeit képviseljük valahol a világ egy távoli, kies pontján, napszállta körül megfáradtan térünk haza a táborunkba, s azt kell látnunk, hogy a sátor, amelyben lehajthatnánk a fejünket, már foglalt, minthogy kilenc rosszcsont kölykével együtt beköltözött oda egy anyatigris, közben derék félvér inasunkat félig lenyelte egy óriáskígyó, a tábor közepén pedig autentikus kannibál népi zenekar készít elő különféle hangszereket, és sajnos edényeket is. Ily élmény hatására bármely nemzet szülötte elvesztené a hidegvérét, nem így az angol. Az angol pillanatnyi habozás nélkül, szemmel követhetetlen gyorsasággal rántja elő a flaskáját, és ugyanazzal a mozdulattal isteneset kortyant belőle. Magát az alapkérdést ez a művelet nem feltétlenül oldja meg, viszont nem is árt, egyébként pedig ki tudja: lehet, hogy az anyatigris közben meggondolja magát és más, nyugodalmasabb éjszakai szállás után néz, az óriáskígyó kiköpheti az inast, a kannibálokról pedig kiderülhet, hogy ők egy öntevékeny folklórcsoport tagjai, céljuk csupán a kannibál népi kultúra és a nemzeti identitástudat megacélozása. (Ha emellett még éhesek is, az sajnos pech, de mi akkor is megtettük, ami megtehető.)”

kép. Így olvashatjuk a dzsungelben a Micimackót

Hát ennyit a flaskáról, ami azóta már nálunk is kapható, bár női változatot itthon én még nem láttam, s ez roppant helytelen. Az ilyen flaskák általában kisebbek és korong alakúak, közepükön néha helyes kis pohárral. Minden úrinő joggal igényelheti, hogy neki is legyen flaskája, mert képzeljünk például magunk elé egy száguldó postakocsit, amint épp kurjongató, kéjsóvár banditák lovascsapata veszi üldözőbe. A kocsin utazó úrinő ilyenkor természetesen elájul, előbb azonban jókorát húz a flaskájából, biztos, ami biztos, lehet, hogy azok a banditák nem is annyira kéjsóvárak.

A második legfontosabb tárgy a svájci bicska, egyszer már ezt is megírtam, de onnan most nem idézek. Utazás közben mindig szükség van rá, leggyakrabban persze a dugóhúzójára meg a sörnyitójára, de kell az olló, az ár, a csipesz és a fogó is, kellenek a csavarhúzók, sőt a fűrészek, egy szállodai szobában mindig akad valami javítanivaló. Mellesleg a svájci bicskának késpengéje is van, de nem emlékszem, hogy azt mikor használtam utoljára, vagy hogy használtam-e valaha is egyáltalán.

A harmadik legfontosabb eszköz pedig a Psion. Ezt ugyan nem lehet meginni és nem lehet megjavítani vele az olvasólámpát, mégis a flaskának és a svájci bicskának egy bizonyos szintéziseként fogom fel, amennyiben a flaskához hasonlóan fontos tartalmakat tárol, és a svájci bicskára emlékeztetően sokoldalú.

Psion nélkül nem megyek sehova.

Persze nem a telefonos noteszre vágyom oly nagyon, egyáltalán nem szoktam hazatelefonálni, de ha mégis, az a fél tucatnál kevesebb szám, amelyekről elgondolható, hogy valaha is felhívom őket, egy gyufásdoboz hátulján elfér. E-mailt nem küldök és nem fogadok, internetezésről már ne is beszéljünk, de persze a határidőnapló se kell, hiszen épeszű ember nyaralás közben ilyesmire vágyik a legkevésbé.

Akkor hát mi kell mégis?

Mindenekelőtt a boradatbázisom. Némelyik ember, mert sajnos van ilyen is, iszik, mint teve az oázisban, hiába kap kiváló, esetleg egyedi minőségű bort, ő kihörpöli, oda se figyel rá, két perc múlva már nem tudja, mit ivott. Én viszont súlyának megfelelően kezelem ezt a problémát, felépítettem egy Psionon futó adatbázist, amikor tehát bort kóstolok, előkerül a Psion, és mindent följegyzek, így bármikor visszanézhetem, hogy például mi is volt az a Coste della Sesia Vespolina. Ez egy mélyvörös, jellegzetes illatú, élénk, csersavas, de jól kiegyensúlyozott bor, Modenában találkoztam vele 1998. május hatodikán. Ez esetben a bor neve tartalmazta a borgazdaság és a szőlőfajta nevét is, ha nem ez a helyzet, akkor sincs baj, mert az adatbázisban ezekre is definiáltam egy-egy mezőt, továbbá az árra, az évjáratra és így tovább. Féleszű óriásnak érezném magam, ha valahol külföldön járva szembejönne velem egy palack bor, és anélkül kéne meginnom, hogy a jellemzőit az adatbázisba bevezessem.

De nemcsak az én adatállományom fontos, hanem az is, ami készen kapható, ha mondjuk elmegyek Portugáliába és tanácstalanul, minden vezérlő csillag nélkül kell a borszaküzletekben kóvályognom, vagy, ami még rosszabb, az étteremben hülye képpel hallgatom a pincér javaslatait, hiszen azt se tudom, mit beszél, akkor az egész nyaralás oda. Az okos ember tehát jó előre beszerzi a megfelelő borkalauzt, telepíti, s így már magabiztosan, peckes léptekkel érkezik meg a célállomásra, őt itt nem érheti semmi baj.

Persze vannak még dolgok, amelyeket nem árt tudni az országról, ahol üdülni fogunk, ám az ismeretek kiapadhatatlan tárháza ekkor is a Psion. Mikor tartanak nyitva a bankok Portugáliában? Van egy Bptravel nevű adatbázis, belenézek, azt mondja, hogy hétfőtől péntekig 8:30 és 11:45, valamint 13 és 14:45 között. Mármost vagy ekkor tartanak nyitva, vagy nem, én mindenesetre úgy érzem, kellőképp föl vagyok készülve, a többi meg indifferens. Sok más fontos információ van még ebben az adatbázisban, például az is, hogy Portugáliában a csapvíz nem igazán iható, de hát, mint a föntebbiekből nyilván kiderült, nem is elsősorban a csapvíz kóstolgatásának céljával utazom oda.

kép. A nő háttérbe szorításának dilettáns módja

A Berlitz Phrase Bookról már volt itt szó, csak emlékeztetőül: tizenhárom nyelven tud, úgymint angol, magyar, német, dán, francia, holland, norvég, olasz, orosz, portugál, spanyol, svéd és japán, egész mondatokat fordít bármelyikről bármelyikre mintegy hatvan tárgykörben, például városnézés, szórakozás, bank, bevásárlás, posta, fogorvos, autókölcsönzés, meg hasonlók. Persze angolul minden mindenütt megoldható, legalábbis többnyire, a baj csak akkor van, ha nem. Meg aztán elegánsabb is, ha a portugál kofától portugálul kérdezzük, hogy válogathatunk-e almát; egy Psion-tulajdonostól ennyi elegancia mindenképp elvárható.

A Berlitz, persze, kereskedelmi termék, bár az a hatvankilenc dollár, amibe kerül, senkit nem vág a földhöz, szótárak viszont ingyen is vannak, angol-magyar és magyar-angol, német-magyar és magyar-német, aztán a nagyobb európai nyelvek összes lehetséges párosítása, továbbá angol-izlandi, angol-afrikaans és angol-akármi, ahol az akármi lehet többek között frisian, papiamento, sranan vagy tagalog is, nekem sajnos fogalmam sincs, hogy ezek micsodák, mindenesetre nyelvek, van hozzájuk szótár, azt be lehet tenni a Psionba, és utána kérhetünk sört tagalogul.

A szótárak lelőhelye a Psion Rendszerház által nemrég összeállított cédé, ami a Psion-felhasználók - nem túlzok - kimeríthetetlen kincsesháza, fejlesztőkörnyezet, pécés EPOC emulátorok valamennyi típusra (1. kép), és a Tucowson található Psion állományok óriási tömege, mellesleg a korábban említett Bptravel nevű adatbázis is abból való. Térjünk is vissza az eredeti tárgykörünkhöz, hiszen most utazunk.

A Psionon futó útiszoftverek királya valószínűleg a RoutePlanner, amely immár magyarítva kapható és Magyarország területén belül is eligazít. Csak bele kell írni a kiindulópontot meg a célállomást, a Psion pedig megkeresi a legrövidebb, leggyorsabb vagy legszebb utat a két végpont között. Először is közli a tényleges távolságot: Budapest-Lisszabon 3122,6 kilométer, a menetidő összesen 31 óra, 31 perc és 50 másodperc. (Ha tehát 31 óra, 31 perc és 51 másodperc alatt érek oda, akkor egy lajhár vagyok, ha pedig 31 óra, 31 perc és 49 másodperc alatt, akkor felelőtlenül veszélyeztettem a magam és a mások biztonságát, legjobb, ha megyek is zsinórban a rendőrségre, és jól följelentem magam.) Ezt követően ad egy hihetetlenül részletes útitervet, és persze megrajzolja az útvonaltérképet, amit tetszőleges felbontásban szemlélhetünk. Fantasztikus egy program, ha gépkocsival utaznék, akkor az összes autóatlaszt egyben kihajítanám, ezerszer többet ér a Psion.

kép. Ez a háttér is diszfunkcionális, ám a főnöknek tetszeni fog

Minthogy azonban én az autót hajítottam ki, jobban érdekelne a Flight Manager, ami nagyjából a föntieket tudja, de az egész világra kiterjedően: beírom honnan, hová, mikor, aztán a Flight Manager öszszeszedi a szükséges információkat légijáratokról, repülőterekről, mindig a legfrissebbeket, ez ugyanis előfizetéses alapon történik, egy hónapra 79 dollár, egy évre 168. Sokat utazó üzletembereknek szánták, nekik megéri.

kép. A mozgalmi díszítőművészet gyönyörei

Van továbbá összeurópai várostérkép-gyűjtemény, összeurópai útikönyv-gyűjtemény de mellettük, persze, úti olvasmány is kell. Az ember mindenhova visz magával valamilyen könyvet, nyilván szórakoztatót, elmegy, mondjuk, Borneóra, fekszik egy függőágyban Lubuklinggau mellett, feje fölött az ágakon vauvau (Hylobates leuciscus) ugrál, repülő sárkánygyík (Draco volans) surrog a fák között, távolról a ködfoltos párduc rémületet keltő torokhangjait hozza a szél, az erdőben pedig mindenre elszánt fegyveres terroristák gyülekeznek azzal a céllal, hogy újabb nyugati turistákat ejtsenek túszul, itt hever tehát az utazó, és hogy ne unja magát annyira, elővesz egy lélegzetelállítóan izgalmas krimit, ami azzal kezdődik, hogy a délkelet-angliai Sandgate-ben lakó Ms. Hazeltine lefekvéshez készülődvén belekortyolt az esti kakaójába, ám az sajnos nem volt eléggé meleg.

kép. Átváltottunk antialkoholista propagandára

Senki se normális, de ezt mintha már említettem volna e helyt.

Könyvet tehát viszünk, a Psion cédén van egy halom klasszikus kalandregény, köztük a Nyolcvan nap alatt a föld körül is (a jelen szöveg tőle kapta a címét) eText formátumban vagy hasonlóban, ha betöltjük őket, a Psion valamiféle zsebkönyvvé alakul, ahogy a 2. képen látjuk, lehet olvasni. Ilyen állományokat magunk is létrehozhatunk a hálón örvendetesen gyarapodó alapanyagból, s így a Psionon egész könyvtárat vihetünk magunkkal a nyaralás unalmát elűzendő. Természetesen az 5mx, amit a 2. képen láttunk, kissé talán ügyetlenebbül használható, mint egy könyv, de még így is messze légiesebb a Tőke három köteténél, nem is szólva arról, hogy az utóbbinak még háttérvilágítása sincs.

Persze a Psion-cédén nemcsak utazással összefüggő anyag van, hanem a képszerkesztőtől a hírolvasóig minden, de most egyelőre elég a Psionból. Nyaralni egyébként is később megyünk, most tehát pécés képszerkesztő és hírolvasó következik.

20/20 v2.2.1

Erről a programról egyszer már megírtam az ismertetést, emlékszem rá, hogy megírtam, hiszen pár nappal ezelőtt történt, és ezen a gépen írtam meg, viszont egy büdös bitet se találok belőle. Ilyen a DOS-korban volt utoljára, cross-linked files meg lost clusters meg effélék, egy-két pillanat alatt odalett az ember életművének a fele, de azóta ez valahogy nem szokás. Amellett minden README.* anyaga különálló, saját alkönyvtárba kerül és arról a könyvtárról automatikus és folyamatos biztonsági mentés készül egy ZIP lemezre, ergo a világon semmi se veszhetne el, noha elvész.

Most akkor megírom újra, bár a 20/20 ennyit azért mégse érdemel, amúgy nincs vele baj, de semmit se utálok jobban, mint még egyszer megírni ugyanazt.

És egyáltalán.

kép. A byLight legényei erre büszkék

Még az a szerencséje, hogy ingyenes (valójában adware). Képlopó és -szerkesztő alkalmazás, egy önmagát byLight Technologies néven tisztelő cég műve, néhány nappal ezelőtt még kedveltem, sőt össze is foglaltam a tulajdonságait, ez most elmarad, akit érdekel, letölti, annyit talán megér. Igazából akkor lehet rá szükség, ha az a feladatunk, hogy a főnök legkedvesebb barátnőjének művészi aktfotójából ízléses háttértapétát készítsünk a vállalati weboldalra, fogjuk tehát a képet, kicsinyítjük, konvertáljuk stb., aztán befűzzük egy HTML állományba, és az lesz belőle, amit a 3. képen látunk, az a sorminta, vagy sakktábla, vagy ilyesmi, mindenesetre rondaság. A nő sírógörcsöt fog kapni, a főnök pedig gutaütést, és nem is ok nélkül, hiszen ő nem azt mondta, hogy kerítéspóznákat csináljunk a nőjéből, hanem hogy hátteret. Fogjuk tehát ezt az átkozott 20/20 v2.2.1 nevű izét, betöltjük a nőt, adunk neki egy kicsike transzparenciát, aztán klikk és annyi. A 4. képen látjuk a folyamatot és mellette az Internet Explorerben az eredmény is, mindenki elégedett lesz, nagy piros pontot kapunk. Még szebb a mű, ha a hölgyet előbb megfelelő környezetbe ágyazzuk és utána alkalmazzuk rá az effektet, lásd mindezt a 5. képen, nem is tudom, nem kéne-e politikai plakátok tervezésével foglalkoznom inkább, az ilyesminek nemsokára nagy konjunktúrája lesz.

Ugyane képen látható, hogy a képernyő tetején húzódik a 20/20 v2.2.1 eszközsávja, ha nem kell, akkor pici ikonná zsugorítható a tálcán. Képszerkesztőként nem egy nagy szám, bár néhány elemi műveletre jó, például a 6. képen a pedagógiai hatás fokozása érdekében megnagyobbítottam a terhes nő kezében lévő söröspoharat, a 7. képen pedig vázlatot alkottam a fotóból, erre az effektusra az alkotók láthatóan büszkék, nem egészen világos, miért. Ami viszont csakugyan rejtélyes, az a Split funkció értelme, ilyenkor ugyanazt a képet látjuk két példányban, mindkettő külön manipulálható, de a végén úgyis csak az egyik lesz elmentve. Ha valaki netán megérti, hogy ez mire jó, alkalomadtán tudassa velem. Egyébként a 20/20 v2.2.1 sokféle állományt ír és olvas, a képeket elküldi emailben vagy ftp-vel feltölti a hálóra, többoldalas képeket is szerkeszt, és főleg képernyőt rögzít, akár sorozatlövéssel is, voltaképp ezért figyeltem fel rá, de most már valahogy nem szeretem annyira.

kép. Az Ultimate Paint megjelenése mintha a Gimpére hasonlítana

Közben kínomban összeszedtem valahonnan egy Ultimate Paint nevű cuccot, ez shareware ugyan, de van ingyenes változata is (megtalálható ezen a címen), ráadásul az Ultimate Paint meglepően jó, sőt, mint a telepítés után kiderült, magyar gyártmány, kissé meglepő módon a Blaha Lujza téri fényújság tejtestvére. Ehhez képest a honlapja angol nyelvű és az Ultimate Paint v1.91f freeware változat letöltéséhez három amerikai, egy német és egy osztrák helyet ad meg, nekem egyik link se működött, a fenti ftp címre is a Lycos révén találtam rá. Első blikkre a program mintha a Gimp-re hasonlítana valamelyest (8. kép), amennyiben van neki egy központi panelkája, a képek ettől függetlenül külön ablakokban nyílnak meg, a szerszámoskamrát és a palettát pedig lehet húzogatni ide-oda. Ezzel, persze, a hasonlóságnak vége is, a Gimp egyértelműen a legjobb freeware képszerkesztő volt és marad, ám az Ultimate Paint se kutya. Van neki képböngészője, képes a vágóasztal tartalmát új képként betölteni, képet vagy képrészletet ecsetté változtatni és megfordítva, színcsatornák állásszögét, méretét egymástól függetlenül változtatni, egyáltalán annyi trükköt tud, hogy végignézni is sok, noha ezt az amúgy barátságos effektböngésző, amennyire lehet, megkönnyíti (9. kép). Nyomdai munkára persze nem való, nem is arra szánták, de ha weben vagy prezentációkban akarunk meghökkentő képi hatásokat produkálni, akkor az Ultimate Paint igen jó választás, mindenesetre jobb, mint a 20/20, a franc vágna bele.

Xnews/03.04.11

Alapvetően filantróp karakter vagyok, melegszívű és közösségre vágyó, erre abból következtetek, hogy ötévenként legkevesebb egy alkalommal eszembe jutnak a legkedvesebb barátaim, s rájuk ilyenkor hosszú másodperceken át nagy-nagy szeretettel gondolok.

kép. Az Ultimate Paint effektböngészője előre megmutatja, hogy a leghelyesebb hagyni a képet olyannak, amilyen

Találkozni persze egyáltalán nem szoktam velük, de hát nem is ez a fontos, hanem az az őszinte, mély érzelem, ami engem szüntelenül áthat ott legbelül. Ha ez megvan, akkor semmi szükség kommunikációra, sőt az ilyesmit direkte kerülni ajánlatos. Én magam például pánikba esem, ha megszólal otthon a telefon, merthogy egy undok, lerázhatatlan alakot vélek lapulni a vonal másik végén, aki jobb esetben valami kellemetlen és rosszul fizető megbízást kíván a nyakamba akasztani, rosszabbik esetben pedig kiderül, hogy már a nyakamba is akasztotta, csak én elfelejtettem, s ő most arra kíváncsi, mért nem voltam ott csütörtökön, amikorra megbeszéltük.

Nagyon utálom a telefont.

kép. A hírcsoportok nem arra valók, hogy megoldást leljünk a problémáinkra, hanem hogy rájöjjünk, nincs megoldás

A mobil jobb, mert azt általában be se kapcsolom, ezen belül is a legjobb az SMS, de sajnos az undok, lerázhatatlan alakok per definitionem óvakodnak az SMS-től. Az ilyen mindig beszélni akar.

Még jobb az email, azt az ember akkor tölti le, amikor akarja, és akkor válaszol, amikor akar, pár szó, semmi körülményeskedés, meglesz, nem lesz, ennyi. Persze ez is sokrétűbb, aki emailt ír, az valamifajta erkölcsi kényszert alkalmaz a felebarátjával szemben, a felebarát tudniillik úgy érzi, hogy erre nekije válaszolnia kell, noha esetleg épp nem fűlik hozzá a foga, emiatt esetleg némi haraggal gondol a feladóra, pedig ez neki se jó, a harag a lélek mérge, aki a kebelében haragot táplál, az pszichésen nemsokára megsérül, eltorzul, a végén pedig szomatikusan is megbetegszik, háziorvos, szakrendelés, kórház, boncterem, kripta, ez nem vicc, hanem a szomorú valóság.

Ha tehát bárki felebarátomnak emailt küldök, azzal a sírgödrét készítem elő.

Viszont az ember mégiscsak társas lény, akkor pedig kell hogy létezzen olyan út lélektől lélekig, ami nem mindenestül életveszélyes, hanem éppenséggel tapintattal van átitatva, mindenki számára elfogadható, értelmes és hasznos információk kicserélését teszi lehetővé, nem nélkülözi az emberi melegséget, noha egyszersmind megfelelő távolságtartást is garantál; ez pedig a Usenet.

Mostanában vettem észre, hogy az internethasználók nagy többsége hovatovább ennek a létezéséről se tud. Az internethasználók nagy többsége ugyanis az elmúlt egy-két, maximum három évben kapcsolódott a hálóra és számára az internet a webbel azonos, viszont akik jóval korábban, mondhatni a web hajnalán kezdték, azok szükségszerűen találkoztak a hírcsoportokkal, hiszen az a rengeteg csingilingi, ami most van, akkor még nem is létezett egyáltalán. Persze a csingilingit se akarom lefitymálni, mindössze arról van szó, hogy a Usenet sokkal közvetlenebb, személyesebb, mondhatni, emberibb média, hiszen egy hírcsoport felhasználóitól bármikor megkérdezhetem, hogyan kell proxyt telepíteni vagy tengeri pókot főzni, vagy hogy kábé mennyiért kapok elfogadható szállást Funchalban, ha odautazom, ezzel nem szólítok meg senkit személyesen, nem lőcsölöm a gondjaimat egy konkrét személy nyakába, az fog válaszolni, akinek éppen kedve támad.

Ráadásul az se kizárt, hogy nyolc évvel később meg én válaszolok neki, ez pedig már majdhogynem barátság, legalábbis az én fogalmaim szerint.

Amúgy pedig a dologhoz semmi se kell, csak egy hírolvasó, az meg van mindenkinek, komolytalanabb ember az Outlook Expresst használhatja erre a célra, a nagyon komoly ember az emacs editort, aki pedig se egyik, se másik, hanem amolyan hétköznapi járókelő, az nyilván keres magának valami normális hírolvasót, mint például az Agent, vagy méginkább olyat, amiért fizetni nem nagyon kell, amilyen a Free Agent, a NewsPro, a News Xpress, a Nomad News vagy éppen az Xnews. Ezek általában szimpla szerszámok, talán az Xnews közöttük a legbonyolultabb, de ez most kivételesen nem hátrány, sőt. Hogy precíz legyek, az általam eddig megismert hírolvasók közül az Xnews az egyetlen, amivel békésen el tudok lenni, noha ez amúgy egy folyamatos, örök béta-állapotban lévő alkalmazás, amit fejlesztője, Luu Tran önmagának írt, viszont szerencsére Luu Tran szereti önmagát, noch dazu jobban, mint némely fejlesztők a reménybeli felhasználóikat, s ennek megfelelően nagyon rendes, sokoldalú, slágfertig programocskát fejlesztett a saját örömére, sőt tovább is adja bárkinek, aki szintén örülni akar. A program nagyjából kétéves, szériaszáma vélhetőleg a fejlesztő kedvenc dédnagymamájának a születési dátumát takarhatja, de ez nem zavar. Felülete kissé fura, semmiféle manapság szokásos konvenciót nem követ, az utolsó két menüpont ugyan a Window meg a Help, de ez csak az ellenség megtévesztését szolgálja, help ugyanis nincsen egyáltalán, de nem is hiányzik. Amit tudni kell a programról, az a gyakorlatban úgyis kiderül, amellett a hírolvasás elvileg egy szimpla telnettel is abszolválható, amennyiben az adóalanyt az NNTP protokoll bizonyos fokú ismerete és megfelelő mennyiségű mazochizmus jellemzi. Az Xnews használatához mindez nem szükséges, némi türelem ugyan kell, de csak eleinte, továbbá be kell látni vele kapcsolatban bizonyos dolgokat.

Mindenekelőtt általános célú hírolvasóról van szó, ami ugyan kezeli a maga módján a bináris állományokat is, de nem képszüretelésre és –bámulásra tervezték; akinek ilyesvalami kell, az töltse le bizalommal az ASP1-A3 vagy a PicFetch nevű képbetakarítókat, mindkettő jó, bár az előző ingyenes, és elhelyezhetünk benne szűrőfeltételeket is, míg viszont a másodikból, lévén az shareware, a bírvágy áporodott levegője árad. Másfelől az Xnews online olvasó, ha tehát valódi offline alkalmazásra van szükségünk, akkor jobb lesz az Agent, a Gravity vagy valami más.

A hírolvasókat általában telepíteni se kell, így az Xnewst sem, bemásoljuk egy könyvtárba, elindítjuk, konfiguráljuk és kész. Több hírkiszolgálót is kezel, de nem úgy, mint a News Xpress, amihez külön profilokat kell létrehozni és a kívánt szerverhez tartozó profillal kell elindítani. Az Xnews még arra is képes, hogy egyszerre, ugyanabban az ablakban több kiszolgálóhoz kapcsolódjon, emellett többféle identitásunk lehet, eltérő nevekkel, emailcímekkel és szignatúrákkal, amikor tehát szöveget teszek közzé, eldönthetem, hogy most melyik énem beszél a sok közül, de az is lehetséges, hogy az egyik kiszolgálón Don Carlos vagyok, a másikon Sir John Falstaff, a harmadikon Almaviva gróf, a negyediken pedig Józsi cigány. Hackerek és az Interpol által körözött személyek számára mindez - gondolom - kifejezetten előnyös.

Egerészni nem kell, az Xnewsnak van egy halom billentyűkombinációja, de magunk is definiálhatunk továbbiakat.

A kívánt információk megtalálására a különféle szűrők mellett a legprofibb módszert, a Perl-kompatibilis reguláris kifejezéseket használhatjuk, ez jó dolog, mert élesíti az elmét. Utána, ha belenézünk egy politikai jellegű magyar hírcsoportba és ott egészen hajmeresztő szövegeket találunk, egyből tudni fogjuk, hogy ezeknek a szerzői Perl-kompatibilis reguláris kifejezéseket sohasem használtak. Ezért maradtak hülyék.