mobil on Minden jobb, de

Rám köszönt az aranykor avagy a Matáv beköt

Tue, 27 Mar 2001 00:00:00 +0000

README 2001. március

Február második felében jártunk, vasárnap hajnal volt, valamivel napkelte előtt, amikor az éjszaka rémei még jó erőben érzik magukat, a csendesnek és üresnek látszó lakás valójában ártó szellemektől hemzseg, láthatatlan kísértetek ólálkodnak a hallban, és démonok lapulnak a zongora alatt.

A legkevésbé jó alkalom arra, hogy a számítógépet piszkáljuk, ha mégis felébredne az ember, és úgy érzi, nem sikerül újra elaludnia, csapjon be egy deci szilvapálinkát, attól majd sikerülni fog.

Nem volt otthon szilvapálinkám, sőt semmi egyebem, ez lehetett a baj. Informatikával foglalkozó magánszemély mindig tartson tömény alkoholt a háznál. Vagy legalább sört, vagy akármit. Továbbá egy civilizált közép-európai polgár vasárnaponként a tűzhelyen gyöngyöző húsleves illatára ébredjen, valamikor úgy délelőtt tíz után. Nem pedig éjszaka.

Utólag, persze, mindig bölcs az ember, de most még nem tartunk ott. Most még éjszaka van, s én bekapcsolom a gépet, belépek az internetbe és le akarok tölteni valamit. Mentségemre szolgáljon, hogy hétvége van, és tapasztalataim szerint hétvégén a háló nagyon lelassul, napközben vagy pláne este jóformán használhatatlan. Hajnalban oké. Igaz, holnap jön a Matáv embere és létrehozza az ADSL kapcsolatot, miáltal is méltatlan személyem és említésre se méltó vállalkozásom végérvényesen és visszavonhatatlanul az informatika aranykorába lép.

kép

Holnap kilenc és egy között.

Már ha a Matáv embere csakugyan eljő.

De mért ne jönne, ha megígérte, kérdem magamtól. Ez neki a dolga, nem igaz?

Az éden kapujában

Elindítom a BullsEye-t, ő megkérdezi, keresheti-e önmaga újabb verzióját, kegyes vagyok hozzá, azt mondom, igen. Talál is ilyet, de vajon letölteni, installálni szabad-é neki? Megint csak igent mondok, s ezzel ezt a napomat már sínre is raktam. Ebből ugyanis rendszer-újratelepítés lesz, noha én ezt még nem tudom.

kép

Egyelőre csak kék halál van, valami olyasféle indokkal, hogy „unexpected kernel mode trap”. Zivataros múltamból ilyenre nem emlékszem, sőt, ami azt illeti, kék halál is rég volt, amióta Varunát rendbe hozták, egyet se láttam.

De íme van megint.

A rendszer újraindul, utána semmi. Amint a BIOS a Windows 2000-nek adja át a terepet, csönd lesz és sötét.

Megint újraindítok, a javítókonzolról lecsekkelem a C: meghajtómat, de az rendben levőnek látszik. Megint újraindítok, azt mondja, hogy ellopták a boot.ini-t. Aztán kirak egy szép, keretes üzenetet:

Isass.exe - System error

Security Accounts Manager initialization failed because of the following error:
The security ID structure is invalid. Error Status: 0xc0000078. Please click OK
to shutdown this system and reboot into Safe Mode, check the event log form
more detailed information.

Újraindítok, Safe Mode, de ez az üzenet persze akkor is megjelenik. Nyomok egy Escape-et, újraindul.

Azt mondja, hogy Isass.exe - No Disk. There is no disk in the drive. Please insert a disk into drive \Device\Harddisk2\DR6.

kép

Megint nyomok egy Escape-et, újraindul.

Most akkor megnézzük, mi az istennyila ez. Próbálom a javítókonzolt, valami haladás csak van, mert most kéri tőlem az adminisztrátori jelszót. Előbb nem kérte. Beírom, nem fogadja el, beírom még egyszer, akkor se fogadja el. Talán nem is ez az? Beírom a másik lehetséges variánst, azt se fogadja el.

Így szórakozunk egy darabig, de ő csak kitart azon véleménye mellett, hogy hülye vagyok és elfelejtettem a jelszavamat. Amiben mellesleg még igaza is lehet, ámde ezt már nemigen fogjuk megtudni. Közben kivilágosodott, és egyre kevesebb a reményem arra, hogy ezt a telepítést valaha is használni fogom.

Úgyhogy csinálunk egy másikat.

Negyvenkilenc nap telt el az esztendőből anélkül, hogy az operációs rendszert egyszer is újratelepítettem volna. Igaz, hogy ebből fél hónapig nem voltam itthon, ám akkor is nyilvánvaló, hogy ez immár tarthatatlan.

kép

Fél hétkor frissen, kipihenten nekifogok, megy ám ez, mint a parancsolat, közben felhozom az újságokat, felteszek egy kávét, még ki se főtt, és lám, a rendszer már a helyén. Már a vírusirtót pakolom fölfelé, aminek persze a világon semmi értelme nincs, ezt a gépet nem kell külső csapásoktól, ármánytól, veszedelemtől óvni, merthogy ez a gép maga a csapás, az ármány és a veszedelem. És persze nincsenek rajta fontos információk, nincs rajta az életművem, nincs rajta jóformán semmi.

Azt a semmit óvom most a vírusok ellen, noha közben látom, hogy víruskeresés közben is beáll a kék halál. Ezzel együtt nemcsak vírusirtót teszek föl, hanem védőgátat is, a népszerű ZoneAlarmot, aztán persze a PsiWin 2.3.2-t, ami immár a Windows 2000-rel is működik, miáltal a netBookot problémamentesen tudom Varunára backupolni. Ez nagyjából olyan, mintha a biztonság kedvéért a motorháztetőn hagynánk az autó tartalékkulcsát, arra az esetre, ha elveszítjük a másikat. Szerencsére megy ez fordítva is, ami Varunán fontos volt, az már rég a netBookba dugott CompactFlash kártyák valamelyikén található, a továbbiak pedig eleve ott jönnek létre. Most ez speciel nem igaz, most Varunán írok, minthogy találtam egy jópofa ingyenes szövegszerkesztőt, egyébként már inkább a netBookra áll rá a kezem. Hogy odaszoktam, az nyilván nemcsak a netBook érdeme, hanem a Varunán gyakorlatilag szüntelenül zajló sajnálatos eseményekből következik, de persze a netBook más élmény, más létszemlélet, másfajta világkép.

kép

A pécé a végtelen variálhatóság vagy másképpen a végtelen szabadság birodalma. Veszek egy házat, egy alaplapot, meghajtókat, videokártyát, monitort etc., összedugdosom, olyan gépem lesz, amilyet akartam. Teszek rá oprendszert, mindenféle alkalmazásokat, piszkálom, örülök neki, jól elvagyunk.

Dolgozni nyilván nem ezen fogok.

Dolgozni akkor lehet, ha az ehhez szükséges eszközállományt egyben megvettem valakitől, és ha beáll a krach, akkor hívom a sárga cédulára felírt számot, Józsi, gyertek, leállt a mosoda.

Józsi pedig jön, és gyorsan rendbe rak mindent, ellenkező esetben jól lebarmolom.

A netBook tipikus felhasználója nagyvállalati környezetbe illő megoldáskészletet vásárol, és ez nyilván jó neki. Én szélsőségesen nem-nagyvállalati környezet vagyok ugyan, ezzel együtt a netBook, mint olyan rendszer, amelynek minden porcikája ugyanonnan jön, nagyon békességes hangulatba bír ringatni, mert azt tudom, hogy ha bármi problémám volna a netBookkal, hívnám a Psiont, és ők tennének is valamit. Ha viszont van egy még oly jó istállóból való pécém, és az kezd beinteni, ki a francot hívhatok? Ha szoftveroldalon kezdek reklamálni, és csakugyan súlyos a helyzet, akkor rá fognak mutatni, hogy ez hardverhiba, és ebben még igazuk is lesz, mert hát csaknem bizonyosra vehető, hogy a hardver csakugyan kakis. Ha viszont hardveroldalon kopogtatok, akkor ki fog derülni, hogy szoftverhibával állunk szemben, végül ott állok a kettő között, a gép meg vagy működik, vagy nem működik, pont, mint az én Varunám.

kép

Hát ezért van az, hogy számítógépért nem szívesen adok pénzt, de ha mégis muszáj, akkor nagyon szenvedek.

Illetve most szemet szúrt valami, persze mire ez a szöveg a nyájas olvasó elé kerül, addigra akármi történhet, például megszűnhet a Sun, viszont egyelőre túl friss hírről van szó. Ízlelgetem.

Sun munkaállomás ezer dollár alatt. Tehát kevesebb, mint háromszázezer forintért.

Ennyiért áruházi pécét lehet venni, félúton a zöldséges pult és a leárazott malajziai békaember-uszonyok között. Most pedig Sun munkaállomás, ami mindeddig oly távol esett az éhenkórász adóalany lehetőségeitől, mint mondjuk a hajléktalanszálló törzsközönségétől a magánrepülőgép beszerzésének a gondolata.

És lám.

kép

Jó, az a háromszázezer a gyakorlatban nem háromszázezer, mert először is, ugye, nincs benne a monitor, bár a 19 hüvelykes Hitachi CM753ET, amit most bámulok, egy darabig még kitart. Másodszor külön pénz a SUNPCi társprocesszorkártya, tehát a pécé, ami a Sun munkaállomáson belül működik. Ha valami okból mégse volna világos a nyájas olvasó számára, miről is van szó, részletezzük. Tehát a Sun Blade 100 munkaállomás egy 64 bites UltraSPARC processzorral ellátott, Solaris 8-at futtató kütyü, maximum 2 giga RAM-mal. Nem pécé. Viszont bele lehet nyomni a SUNPCi kártyát, amin egy 600 megahertzes Celeronnak megfelelő processzor és maximum 512 megabájt RAM lehet, és akkor a munkaállomásunkban van egy külön pécé, amin futhat, mondjuk, a Windows 2000, mégpedig a Solarissal egyszerre. A pécé és a munkaállomás a perifériákon megosztozik, bár külön monitoruk is lehet, a Solaris és a Windows között adatokat lehet mozgatni a vágólapon át.

A Sun Blade 100 munkaállomás éppúgy egyetlen helyről jön, ahogy egyetlen helyről jött a netBook. Ugyanabból a családból való a grafikus kártya, az alaplap és a processzor, az egészet a Sun gyártotta, de a Suné az operációs rendszer is meg a komplett – és ingyenes – irodai programcsomag is. Ha tehát valami nem működik, akkor nem Mari néninek vagy Béla bácsinak kell eldöntenie, hogy ez mostan hard- vagy szoftverhiba-e, hanem kihívjuk a duguláselhárítókat, rámutatunk a jószágra, azt tessenek újrabőrözni, nekem mindegy, hogyan.

kép

Hajszálra, mint a netBook esetében, csak persze a Sun Blade 100 teljesítménye nagyságrenddel magasabb, mint amire valójában szükségünk van, ennek a gépnek ugyanis tervezés, modellezés, szimuláció, animáció, meg ilyesmi volna a feladata, nem pedig szimpla szövegszerkesztés, de annyi baj legyen.

Ugyanakkor egy külön kártyán előáll egy szokványos pécé, ami futtatja a PsiWint és így szót ért a netBookkal, emellett tudja olvasni mondjuk az Encyclopædia Britannicát vagy az Országgyűlési naplót, illetve amire Windows alkalmazásokat pakolhatok föl, és nézhetem, amint összeomlanak.

Végezetül pedig holnap ADSL kapcsolat fog itten létesülni, de sajnos a végpont a szerencsétlen Varuna lesz. Ami annyit jelent, hogy valójában akkor és csakis akkor lóghatok a hálón, amikor ő éppen működik. Ha viszont egy Sun munkaállomás köt engem össze a világgal, akkor, kérem tisztelettel, itt van a totál high-tech, a Kánaán, meg minden nyavalya.

kép

Túl szép, hogy igaz legyen.

Még mindig az éden kapujában

Másnap tőlem szokatlanul korán kelek, mert ugye jön a Matáv embere és létrehozza az ADSL kapcsolatot, miáltal is méltatlan személyem és említésre se méltó vállalkozásom végérvényesen és visszavonhatatlanul az informatikai korszakba lép, ahogy ezt föntebb már beharangoztam volt. A munkaasztalomon és körülötte rendet próbálok csinálni, sőt takarításra emlékeztető mozdulatokat teszek, minthogy takarítónőm nincsen, pedig nagyon kéne, szóval eltávolítom a gép körül felgyülemlett kacatokat, a hátramaradó pormacskákat pedig, amelyek az érdemi munkát nézetem szerint nem akadályozhatják, tetszetős alakzatokba rendezem.

Utána bekapcsolom a gépet, amely egyből a kék halál karjaiba ájul, aztán még egybe, majd még egybe. Előbb „unexpected kernel mode trap”, aztán „kmode exception not handled”, aztán nem találja a registryt. És e gép hátán akarok én az informatikai paradicsomba belovagolni.

Téboly.

Közben a Sun Blade 100-ra vonatkozólag is belém hasít a kétely, mert hát honnan veszem én, hogy a Matávnet Solaris alatt is létrehozza nekem az ADSL kapcsolatot? Ezen rágódom egy keveset, aztán úgy döntök, hogy nyilván létrehozza, mért ne hozná létre, mért akarhatna engem a Matávnet a Windows alá kényszeríteni.

Különben is, mindjárt itt lesz az emberük, majd megkérdezem.

De az ember nem jön.

Akkor hát gyurmálom ezt a szöveget tovább, éspedig a szerencsétlen Varunán, noha némileg idegesítő írni rajta, mert sohase tudható, mire készül, lehet, hogy a következő pillanatban örökre elcsendesedik, lehet, hogy lángba borítja a hetedik kerületet és az is lehet, hogy kirobbantja a harmadik világháborút. Persze az is lehet, hogy semmi se történik, megírom a cikket és annyi, bár ez a legkevésbé valószínű. Mindenesetre van az a jópofa ingyenes szövegszerkesztő, amit föntebb már említettem, jelesül a RoughDraft 2.0, ennek pedig létezik egy megnyugtató szolgáltatása, hogy tudniillik az összes nyitott állományról folyamatosan biztonsági mentést készít egy hajlékonylemezre. Ha tehát Varuna végképp a téboly örvénylő mélységeibe hanyatlik, a szöveg akkor is megmarad, föltéve, hogy a lemezt lángvágó segítségével el lehet a meghajtóból távolítani.

Egyébként a RoughDraft (magyarul piszkozat) érdekessége az, hogy irodalmárok, sőt kifejezetten szépírók számára készült. Három üzemmódja van, normál, forgatókönyv és színdarab/rádiójáték, ebből a másodikat látjuk az 1. képen

Továbbra is az éden kapujában

Most pedig lássuk a cselekmény másik szálát: ott az a helyzet, hogy a Matáv embere nem jött egyáltalán. Arról volt szó, hogy kilenc és egy között fog nálam felbukkanni, de ő nem bukkant fel, később se bukkant fel, és nem is telefonált.

Ha a hegy nem megy Mohamedhez, akkor Mohamed telefonál. Van nekem szerződésem, űrlapját letöltöttem annak idején a Matávnettől, kitöltöttem, aláírtam, elfaxoltam nekik, ők is aláírták, visszafaxolták, van rajta ügyfélszám, és van telefonszám is, hívom. Elmondom, hogy ekkorra ígérték, nem jöttek, nem is telefonáltak, a hölgy végighallgat és azt javasolja, hogy hívjam az 1212-t, amikor az automata felveszi, nyomjak két nullát, aztán adjam elő ezt az egészet megint. Azt nem mondja, hogy bocsánat, vagy hogy elnézést, vagy hogy nagyon sajnáljuk, de mért is mondaná, tudja, hogy tudom, hogy nem sajnálja, hiszen ha minden nap minden órában csakugyan sajnálná azt, amit az ő helyében egyébként sajnálni illene, akkor gyógyíthatatlan kedélybetegként ülne a zárton és így velem se beszélhetne egyebek között.

Hívom tehát az 1212-t, két nullát nyomok, jutalmam zeneszolgáltatás, majd hosszú percek múltán kedves női hang.

Elmondom, hogy ekkorra ígérték, nem jöttek, nem is telefonáltak, a hölgy végighallgat, és azt javasolja, hogy hívjam a 462-1200-t, ott kérjek egy műszaki kapcsolattartót, aztán adjam elő ezt az egészet megint. Azt nem mondja, hogy bocsánat, vagy hogy elnézést, vagy hogy nagyon sajnáljuk, de mért is mondaná, tudja, hogy tudom, hogy nem sajnálja, hiszen ha minden nap minden órában csakugyan sajnálná azt, amit az ő helyében egyébként sajnálni illene, akkor gyógyíthatatlan kedélybetegként ülne a zárton és így velem se beszélhetne egyebek között.

Hívom tehát a 462-1200-t és kérek egy műszaki kapcsolattartót. Mindent előadok neki, viszonzásképpen nem tudom meg, hogy mi az a műszaki kapcsolattartó és hogyan tartja a műszaki kapcsolatot, ezzel szemben nyilvánvalóvá válik számomra, hogy ez az én műszaki kapcsolattartóm jó humorérzékű, vidám ember, válaszaiból őszinte derű sugárzik, végül elkéri a telefonszámaimat, vezetékeseket is, mobilt is, szerelőt keres, visszahív. Amilyen gyorsan csak lehet.

Azt persze ő se mondja, hogy bocsánat, vagy hogy elnézést, vagy hogy nagyon sajnáljuk etc., de én nem is várok ilyesmit tőle, hanem békésen írom ezt a szöveget tovább.

kép

Még annyit a RoughDraftról, hogy ez az alkalmazás gyakorlatilag mindenhez billentyűkombinációt rendel, ugyanis a fejlesztője (aki, mint mondtam, gyaníthatóan maga is író) feltételezi a szépíróról, hogy a billentyűkombinációk használatának a menüzéssel-egerészéssel szembeni előnyét akkor is képes belátni, ha egyébként csakugyan hülye. Persze mondjuk az AutoWord lista készülhetne úgy is, hogy a szövegből egérrel áthúzgáljuk oda az eltárolandó szavakat, ez nagyon szemléletes volna, meg intuitív, továbbá felhasználóbarát, de nem sokkal egyszerűbb ennél az, hogy Ctrlm? Dehogynem. Sokkal egyszerűbb.

Aki viszont nem ilyen ingyenes fityfenét fejleszt, hanem drága, profi eszközt, az nem törődhet azzal, hogy mi egyszerű és mi nem. A drága, profi eszközzel úgy kell a weboldalba egy képet beilleszteni, hogy Window | Objects, aztán az így kapott palettán megkeressük azt az ikont, ami a képet jelenti, és azt a szerkesztett oldalra húzzuk, s ennek eredményeképp az oldalon egy négyzetecskét fogunk látni. Most egerünk jobb gombjával a négyzetecskére kattintunk, előjön egy menü, abból a Browse link… opciót választván egy Open párbeszédablakot nyerünk, abban kijelöljük az állományt és hoplá! már meg is vagyunk.

Így illesztünk képet a weboldalba az Adobe GoLive 5.0-ban.

Őrület. Ugyanez a Dreamweaverben Ctrl Alti. Azért ott is van egy panel, amiről képet jelentő ikont lehet az oldalra vonszolni, mert figyelembe kell vennünk, hogy a grafikus esetleg már évek óta korszerű, drága és professzionális eszközökkel dolgozik, és ettől totálkáros lett az agya, például ha hosszabb időre egyedül hagyják, szomjan hal, ugyanis hiába próbálja a sört az üvegből egérrel a pohárba áthúzni, sehogy se sikerül.

Fárasztó egy program a GoLive 5.0. Két hete nézegetem, próbálom megszeretni, mindhiába. Pedig egyszer már összebarátkoztunk, tavaly januárban e tényt dokumentáltam is, most újraolvasom azt a beszámolót, nem értem.

Mi az istent bírtam én ezen annyira?

Egyetlen magyarázat van, hogy akkor még a Dreamweavert nem ismertem, egy hónappal később találkoztam vele először, idén viszont fordított a helyzet, múlt hónapban nézegettem a Dreamweaver 4.0-át és most jönne a GoLive 5.0.

Objektív összehasonlításról szó se lesz, ugyanis a GoLive folyton felbosszant. Nézzük például a 2. képet, ez nyilván úgy készlt, hogy először létrehoztam egy illusztrációt, amely körben egy bizonyos színbe olvad bele, majd az oldalnak ezt a színt adtam háttérszínként. Fogtam ugye a szemcseppentőt, és mintát vettem a kép széléről, aztán annyi.

Csakhogy mindezt a Dreamweaverben műveltem a GoLive-ben nem találtam meg hozzá az utat. Azért talán ott is megoldható, de vélhetőleg az életben nem jövök rá, hogyan. Mellesleg a stíluslapszerkesztőjét is elnézegettem egy darabig, ugyanis azt vártam volna, hogy józan ésszel belátható módon fog működni, de nem, az Adobe igen következetes, ragaszkodik a jobb fülnek bal lábbal történő vakarásához, vagy megfordítva.

Azért ha nagyon igyekszem, össze tudok hozni benne ezt-azt, javára írom, hogy munka közben a WYSIWYG kép és a forráskód egyszerre látható (3. kép), és hogy a kész mű nemcsak az Internet Explorerben, hanem például az Operában is tűrhetően jelenik meg (4. kép). Már amikor; az 5. képen balra az Internet Explorer, jobbra az Opera ablaka látható, bennük egy többrétegű HTML állomány, s lám az Opera a legalsó réteget rakja legfelülre. Más: a 6. képen látható úszó szövegboxok igen idétlenül mutatnak a Beonex Communicatorban ami lényegében – néhány speciális tulajdonságtól eltekintve – a Netscape Communicator 6.0-val azonos. Mármost az a tény, hogy a jelen esetben a GoLive nem írt elő betűtípust, a böngésző pedig Arial mellett döntött, de az akkor se finom dolog. Egyik részről se az.

Fönti faynalgásaim persze viszonylagos érvényűek, például azt tisztán kell látni, hogy a GoLive azért semmiképp sem a FrontPage súlycsoportjába tartozik. Erre az ember már akkor rájön, amikor leteríti az oldalon a _layout grid_et és kezdi kipakolni rá a cuccokat (7. kép). Más kérdés, hogy ezt a Dreamweaver is nyújtja, és kevesebb faksznival, de hát ilyen a világ. Nincs viszont a Dreamweaverben semmi olyasmi, mint a GoLive eszköztárába levő Markup Tree (8. kép). Hasonlója egyébként eddig is volt, egy speciális vázlatnézet, amivel hosszú és komplex dokumentumokat is át lehetett tekinteni, már ha át lehet.

Ami a program újdonságait illeti, azok különféle felületi bővítmények, panelek, History, Align, Transform meg effélék, ilyeneket lehet látni a 9. képen, ami ennél lényegesebb, az a hithű Adobe-felhasználókat boldogítja, a lényeg ugyanis a GoLive, a Photoshop, az Illustrator és a LiveMotion az eddiginél is szorosabb együttműködésében rejlik, például abban, hogy a GoLive a rétegeket tartalmazó Photoshop-állományokat HTML-ként importálja. Úgy, ahogy. A 10. képen látunk egy PSD állományt és látjuk azt is, ahogy ez importálás után a GoLive-ben megjelenik; szépnek szép ugyan, de én korábban a HTML szerkesztésnek problémamentesebb útjával is találkoztam. Photoshop-régeteket QuickTime sprite-ok formájában is importál, ám ennek már a gondolata is egészségre ártalmas indulati állapotba hoz, úgyhogy hagyom a fenébe.

Tartósan a kapun kívül

Jó humorérzékű műszaki kapcsolattartóm egész nap nem hívott vissza, továbbá este se és másnap se, ha pedig a hegy nem megy Mohamedhez, akkor Mohamed fölhívja az 1212-t megint. Szépen az egészet elmondja elölről, és kérdezi, hogy most akkor mi van.

A hölgy ügyfélszámot kér, megadom. „Én is úgy látom, hogy ez most már kint van a szerelőknél”, mondja a hölgy, noha az én problémám elsődlegesen nem ez. A probléma ott kezdődik, hogy mért nem jönnek a megbeszélt időre, vagy mért nem mondják le legalább. „Telefonszámot nem kapott tőlük?”, érdeklődik a hölgy, s ezzel – legalábbis szerintem – a Matáv ama gyakorlatára látszik utalni, miszerint ők ugyan föl nem hívnak senkit, majd telefonál az ügyfél, ha akar.

Nem kaptam semmit, mondom, csönd lesz, majd megszólal a hölgy, „Én egy telefonszámot tudok mondani, akik bekötéssel foglalkoznak, 06 80 444 112.”

Az a gondolat, hogy ő hívja fel őket, vagy hogy egyáltalán elintézze ezt a problémát, föl se merül benne. Továbbá azt sem mondja, hogy bocsánat, vagy hogy elnézést, vagy hogy nagyon sajnáljuk, de mért is mondaná.

Hívom a most kapott 06 80 444 112-t.

„Ezen a számon előfizető nem kapcsolható.”

Hívom még egyszer, hátha félretárcsáztam, aztán harmadszor is.

„Ezen a számon…”

Az informatikai paradicsomba való behatolásom időpontja távolodni látszik.

Hívom az 1212-t megint, elmondom a történetet az elejétől egy másik hölgynek, meg azt is elmondom, hogy az imént kaptam tőlük egy telefonszámot, ám azon előfizető nem kapcsolható.

Hányadik kerületben van?, kérdezi a hölgy, mintha az én aktuális földrajzi elhelyezkedésem a legcsekélyebb mértékben is összefüggene ama körülménnyel, hogy az általuk megadott telefonszám nem él. Azért megmondom. Hetedik.

Tehát a (80) 444 112-n nem kapcsolható előfizető?

Megerősítem, hogy a központ szerint a (80) 444 112 hívószámon előfizető nem kapcsolható, a hölgy kis türelmet kér, egy darabig irodai háttérzajt hallok, majd színvonalas zeneszolgáltatás következik.

Idővel visszajön a hölgy, és elnézést kér, amiért megvárakoztatott.

Tudom a nevét - megmondta -, de nem fogom elárulni senkinek. Ha valamelyik fölöttesének a fülébe jut, hogy elnézést kért tőlem, nyilván kirúgják.

Új telefonszámot ad, 266-2664.

Felhívom a 266-2664-et, és a változatosság kedvéért az egész történetet az elejétől elmondom. Kérik a kapcsolási számomat, amire az ADSL jön majd, megadom.

Az a gond, hogy tegnap költözés volt, mondja a hölgy, és ő is elnézést kér, a jelek szerint ezekben a percekben csakis szociopata matávosokkal találkozom, bár az is lehet, hogy csak nagyon fiatalok, még nem tudnak viselkedni.

Kér egy mobilszámot, merthogy a szerelők majd fognak jelentkezni, megadom a számomat, de persze tudom, hogy nem jelentkezik azon a fene se.

És persze nekem lesz igazam.

Másnap tíz tájban csengetnek, ajtómban két nyalka legény a Matávtól. Megjöttek az informatikai dolgozók, noha persze nem telefonáltak előbb.

Beeresztem őket, lekabátolnak, fehér dobozt szednek elő, mutogatják, és azt mondják, hogy 10BaseT. Nem, mondom nekik, USB.

Ezen kölcsönösen elcsodálkozunk.

Előveszem a szerződést, mutatom a megfelelő helyet, be van ikszelve, hogy USB. Hogy tehát a gépem egyik USB portján keresztül óhajtanám az ADSL-t beereeszteni, nem a hálózati kártyán, azt tudniillik másra használnám. Helyi hálózathoz, legalábbis így képzeltem valamikor.

Talán USB-n is lehetne, mondják a legények, továbbra is mutogatják a fehér dobozt, hogy ha volna megfelelő kábel, aminek az egyik vége ide, a másik meg az USB portba, akkor biztosan. Bár ilyen kéréssel eddig csak egyszer találkoztak. Ami azt illeti, még az is függőben van.

Akkor most mi legyen?

Hát akkor legyen a hálózati kártyán keresztül, kihúzom belőle a kábelt, menjen bele az ADSL, csak működjön már valami.

Tárcsázója van? Olyan cédé? Azt kapott a Matávnettől?

Semmit se kaptam a Matávnettől, erre késedelem nélkül rá is mutatok.

Azt a Matávnettől kell beszereznie, mondják a legények, akik a Matávtól jöttek, mint ezt már tisztáztuk. Ők csak szerelnek, de szoftvert nem visznek a helyszínre, az nem az ő bizniszük.

Elég hamar elkészülnek, aztán az egyikük előszed egy noteszgépet meg egy kábelt, utóbbinak egyik végét bedugja a fehér doboz 10BT jelű likába, a másikat a noteszba, felcsatlakozik a hálóra, az ADSL működik.

Egész hamar meglett, ahhoz képest, hogy ez volt az első ADSL-ünk, mondja a legény miközben kezdi elpakolni a noteszgépét, de a feleségemnek még van egy kérdése. A notebookban nem egy USB portba dugta a kábelt? A legény odanéz, szeme elkerekedik. Jé, csakugyan USB. Ki hitte volna? Akkor hát tényleg van ilyen, csak kábel kell hozzá. Egyik végén RJ45, a másikon USB dugóval. Ők ilyet nem tudnak adni, vegyek a boltban, ezzel szemben hagynak itt egy 10BT hálózati kábelt, nekem ugyan nem kell olyan, viszont hosszúnak hosszú.

Szoftverért, azonosítóért, jelszóért pedig hívjam a Matávnetet.

Felhívom a (80) 42 00 42-őt, elmondom, hogy be van szerelve az ADSL-kapcsolat, viszont egyelőre nincsen tárcsázóm, azonosítóm, jelszavam.

Ühüm, mondja egy úr a vonal végén. Tehát semmit nem tud még? Semmit, mondom. Csönd lesz. Tehát nincs semmilyen igazolása, semmi paramétert nem tud nekem mondani? A Matáv se hagyott ott semmit?

Ismét előadom, hogy van egy érvényes szerződésem, van ügyfélszámom, fizikailag itt van az ADSL, csak nincsen tárcsázóm, nincsen azonosítóm és nincs jelszavam.

Akkor felkapcsolom önt az információra, mondja az úr, és ott majd beregisztrálják önt, és megmondják, hogy áll a dolog. Én ennek örülök, szeretem, ha beregisztrálnak, de leginkább azt szeretném tudni, hogy áll a dolog.

Felkapcsol, ott egy hölgy jelentkezik, vele tömören ismertetem az informatikai paradicsom eléréséért vívott küzdelmeim történetét, elmondom, hogy immár komoly sikereket tudok felmutatni, amennyiben be van hozzám szerelve az ADSL, itt van az ő fizikai valójában, kettő darab bézs színű műanyagdoboz, az a fajta, ami nagyon hamar koszolódik, és utána iszonyú mocskos benyomást bír kelteni. De nem ez a baj, hanem a baj az, hogy egyelőre nincsen tárcsázó szoftverem, azonosítóm, jelszavam.

Tehát nincs szoft… ööö… szoftverük? Nincs. Milyen… ööö… kereteken belül rendelték meg az internetet? Elmondom, hogy letöltöttem az űrlapot a hálóról stb. Bejelentkezési azonosítót kér, majd megkérdezi, hogy voltak-e már nálam a szerelők.

Rámutatok, hogy igen, voltak nálam a szerelők, viszont ezzel szemben nincs tárcsázó szoftverem, azonosítóm, jelszavam.

Telefonszámot kér, mintha legalábbis úgy gondolná, hogy azon a számon ők engem egyszer majd csakugyan felhívnak. Belemegyek a játékba és adok telefonszámot, noha most már mindenkinél jobban tudom, hogy ezek engem nem fognak felhívni az életben soha.

Azt mondja, hogy a nevemet és a címemet továbbküldi a kollégáinak. Engem valószínűleg keresnek majd ezen a héten vagy a jövő héten, aztán majd eljönnek hozzám, és élesítik a kapcsolatot. És akkor megadják a paramétereket is.

Hát ennyi egyelőre.

Az informatikai aranykorba történő behatolásom a jövő hónapra marad, vagy ki tudja, mikorra.

Egyelőre csak az biztos, hogy folytatása következik.

Az új oldal kovácsai

Tue, 27 Feb 2001 00:00:00 +0000

README 2001. február

Rendszerösszeomlás, kék halál, bú, baj, keserv nincsen többé. Múlt századi dolgok ezek, egy korábbi civilizációs fejlődési fok rekvizítumai, felettük eljárt az idő. Immár a harmadik évezredben vagyunk, az informatikai high-tech ma már nem csoda, hanem a mindennapok szerves része, ennek megfelelően észrevehetetlenül, olajozottan működik.

kép. A kimenet kódkiosztása lehet ISO, Windows, DOS, Mac, Unicode stb.

Nálam hovatovább negyven napja megy ez így egyhuzamban.

Igaz, hogy ebből harminchárom napot külföldön töltöttem, és csak a repülőtéri check in pultokon láttam számítógépet, de akkor is. Mellesleg az a harminchárom nap beigazolta, hogy az emberi lény képes heteken át bármifajta informatikai segédeszköz nélkül fennmaradni. Ez, mondhatni, tudományos kísérlet volt, alanyául önnön méltatlan személyemet választottam, így természetesen palmtopot se vittem magammal, és mobiltelefont se, sőt, hogy precízek legyünk, a kísérletre csakis azért kerülhetett sor, mert a mobilnak muszáj volt itthon maradnia.

kép. Az ExAb jelenlétében az EPOC Word fölöttébb megokosodik

A titokzatos asszony bekecse

Mint a múlt hónapban írtam, azt mondták a szolgáltatónál, hogy a mobilom azért nem működik, mert lefagyott. A mobil a maga módján számítógép, tehát az a normális, ha lefagy. Én ezzel mélységesen egyetértettem, minden számítástechnikai tapasztalatom ezt a vélekedést támasztja alá, persze ezzel együtt úgy képzeltem, hogy ami lefagyott, az rögvest ki is olvasztható. A mobiltelefonhoz az ember olyan fogalmakat társít egyebek között, mint gyorsaság, kényelem, komfort meg hasonlók, tehát úgy képzeli, hogy megy a szolgáltatóhoz a fagyott mobiljával, amiért mellesleg egy hónappal korábban majdnem kilencvenezret adott (kedvezményesen), ott a fagyott jószágot megnézik, forró vízbe dobják, kihalásszák, és annyi. Fél perc. Na jó, tizenöt.

De nem.

Két hét, mondta a szakférfiú.

kép. Efféléket szoktunk PhotoImpacttal előállítani

Ilyen nincs, mondtam én.

De van, mondta ő, aber ha nem tetszik, menjek el a Nyírfajd utcába, ott van a gyártó szervize, azok megjavítják rögvest. Fogott egy cédulát, és szép gyöngybetűkkel felírta rá a címet: Budapest, XXIX. kerület Nyírfajd utca 173., telefonszám.

Hazamentem, kezdtem keresni a térképen a Nyírfajd utcát, kiderült, hogy a XXIX. kerületben Nyírfajd utca nincs is egyáltalán.

Ekkor már kezdtem gyanakodni, de nem eléggé.

kép. PhotoImpact 6-ban készült decens, polgári weboldal

Felhívtam a cetlin szereplő telefonszámot, az stimmelt, elárulták, hogy ők valójában nem a XXIX. kerületi (és mellesleg nem létező) Nyírfajd utcában, hanem az LVIII. kerületi Mannazuzmó tér 20. szám alatt találhatók. Odamentem és megállapítottam, hogy a Mannazuzmó téren egyáltalán nincs húszas szám. Később szelíd és segítőkész bennszülöttekkel elegyedtem szóba, ők rámutattak, hogy Mannazuzmó tér 20. csakugyan nincs, illetve van, de a Fenyőpinty utcából nyílik, és a Mannazuzmó tértől legalább tíz perc gyalog. Továbbá nincs rá kiírva, hogy Mannazuzmó tér 20., tehát csak azért tekinthető Mannazuzmó tér 20.-nak, mert az ott lakó és dolgozó népesség valamikor az ősidőkben Mannazuzmó térinek kezdte érezni magát, s e tévhitéhez azóta is makacsul ragaszkodik.

Elmentem a Fenyőpinty utcába, és megkerestem a Mannazuzmó tér 20.-at, ott egy finom modorú portással találkoztam, aki elmondta, hogy hátul az udvar sarkában csakugyan van egy furcsa nevű szerviz, félfogadás hétfőn, szerdán és pénteken 10:30 és 11:45 között, újholdkor, teleholdkor és Ramadán idején a félfogadás szünetel.

kép. Indul a láncfűrész

Ekkor már délután negyed egy volt, a portás elmagyarázta, melyik út vezet ki erről a vigasztalan, vad vidékről, így aztán szerencsésen hazatértem, befejeztem a múlt havi README-t, elküldtem, és másnap délelőtt a Fenyőpinty utcai Mannazuzmó tér 20.-ban toporogtam megint.

kép. A tervező élettel töltheti meg a száraz híranyagot

Na, mi van, kérdezte tőlem a pult mögött álló titokzatos asszony, akinek méla, tűnődő arcvonásai voltak, és olyasfajta bekecset viselt, amilyet az alföldi böllérek húznak magukra téli hajnalokon, amikor a sertéspopuláció életét és testi épségét veszélyeztetik.

Se kép, se hang, mondtam, és centinként pöcköltem feléje az asztalra helyezett mobiltelefont.

Egy hét, mondta ő, miközben tekintete az ablakon keresztül a Fenyőpinty utcán, sőt a Mannazuzmó téren túli messzeségekbe fúródott.

Mondtam neki, hogy a szolgáltató szerint ők az ilyesmit negyedóra alatt rendbe hozzák, de erre semmi módon nem reagált. Azt is mondtam, hogy másnap elutazom, távoli, veszélyes országba megyek, s ott valószínűleg szélsőséges iszlám terroristák ejtenek majd foglyul, s mielőtt kivégeznének, fölhívnám a szeretteimet legalább. Ha pedig ezt megúszom, beállok a légióba, és az minimum öt év.

Mi lesz velem, ha öt álló éven át még a sógort se tudom fölhívni?

A pult mögött álló titokzatos aszszony azt mondta, hogy akkor is egy hét, szemének színe pedig a füstölt csülök főzőlevéhez volt hasonlatos.

kép. Átlátok rajtad, Natasa

Másnap felszálltam a repülőgépre, a mobilom viszont a Fenyőpinty utcai Mannazuzmó tér 20.-ban maradt. Ezért aztán a Revót is otthon hagytam, minek hurcoljam körbe a fél világon, ha még az e-mailjeimet se tudom vele letölteni.

Ülök majd valahol az Isten háta mögött egy tengerparti kávézó teraszán, whiskyt iszom, hallgatom az óceán hullámainak moraját, és nem fogom tudni, mit mondott Setéth Vazul, amikor Cserszömörcére látogatott.

Borzalom.

Utazás közben azért ragaszkodom az e-mailhez, mert vannak hírlevelek, amelyekből mindig megtudható, merre járt és miket beszélt Setéth Vazul. Mellesleg a világlapokat is veszem, hiszen akad bennük mindenféle szórakoztató, színes csacsiság a nemzetközi politika tárgyköréből, továbbá a világ fontosabb gazdasági, pénzügyi, kulturális, tudományos és egyéb újdonságait illetően, ez mind nagyon érdekes, de nem fontos. Nekem Setéth Vazul a fontos, vagy az ő brancsából akármelyik ámokfutó, teljesen függetlenül attól, hogy ezekről az urakról néhány éve még nem tudott senki, a saját anyjuk se mindig tartotta evidenciában, hogy őket is a világra hozta egy baljóslatú éjszakán, mindegy, nekem az a rögeszmém, hogy rajtuk kell tartanom a szememet.

Csak hát ez most nem működött, mégis túléltem. Kísérletem tehát azt valószínűsíti, hogy az átlagos emberi lény kábé egy hónapig elvan e-mail nélkül, sőt Setéth Vazul nélkül is, feltéve, hogy renyhe intellektusát jobb híján whiskyvel, szivarral és néhány világlappal stimulálhatja.

Aztán úgyis hazajön, és akkor már minden csodás.

A hollandus meg az öt tehén

Akklimatizálódni persze fokozatosan kell, nem úgy, hogy felszállunk a budapesti gépre, aztán fékevesztetten habzsoljuk a magyar napisajtót, sőt fejből megtanulunk minden olyan tudósítást, amelyben Setéth Vazulnak vagy társainak a neve felbukkan. Ezzel úgy járhatunk, mint a lágerből kiszabaduló fogoly az oroszkrémtortával, tehát belepusztulhatunk a gyönyörökbe. Fő a mértéktartás. A gépen nem újságot követelünk, hanem innivalót, és az elkövetkező napokban is alaposan meggondoljuk, mi a teendő, amikor egy napilap és egy üveg bor között lehet választani.

Továbbá a tévé is maradjon kikapcsolva.

Mindamellett második naptól kezdődően kezdtem letöltögetni az e-mailjeimet, de előbb csak a Revót használtam, aztán a netBookot, és ezen a szinten meg is álltam keszonozni.

Varuna elindítása nem sürgős.

kép. Ilyen honlap csakugyan létezik, ám eredetileg kissé szürkébb. A Dreamweaverrel némiképp feldobtam

kép. A szövegtömb lement hídba

Sajnos egy vezércikket kellett írnom hamarjában, de azt is megoldottam a netBookon, amely gép szövegszerkesztő-képességei mostanában némiképp feljavultak.

Először is a kész írásművet immár RTF-be (vagy HTML-be) tudom rajta konvertálni, azaz a netBookról (vagy a Revóról) egyenest a szerkesztőségbe mehet a formázott szöveg, nem kell asztali gépet közbeiktatnom. Ez egy XConverter nevű alkalmazásnak köszönhető, lényege, hogy a továbbiakban akár a húszdekás Revón is teljesen szabványos RTF vagy XLS (esetleg DBF) állományt hozhatok létre (lásd az 1. képet), az elküldéséhez pedig nem kell más, csak egy mobiltelefon. (Ha már itt tartunk: hazatérésem után elmentem a Mannazuzmó téri titokzatos asszonyhoz, és visszakaptam tőle a mobilomat, aminek csak a kasznija a régi, a belsejét, lévén totálkáros, mindenestül kicserélték.)

Másodsorban találtam egy alkalmazást, amely az EPOC Word képességeit éppen abban az irányban bővíti, ami számomra minden szövegszerkesztőnél a legfontosabb, jelesül a szövegbevitel automatizálása, illetve a rövidítések használata felé. A neve is erre utal, ExAb, mint Expand Abbreviations, a dolog természetéből fakadóan az MS Word AutoCorrect, illetve AutoText szolgáltatására emlékeztet, azzal a különbséggel, hogy az ExAb önálló, a szövegszerkesztőtől független alkalmazás (lásd a 2. képet), a levelezőprogramban vagy a Presentation Makerben éppúgy működik, mint a Wordben. Rövidíthetünk e-mail- vagy webcímeket is, ilyesmivel találkozva az ExAb elindítja a levelezőprogramot vagy a böngészőt, tartalmazhat a rövidítés állománynevet, ekkor az ExAb megnyitja a megfelelő dokumentumot, illetve elindítja a megfelelő alkalmazást. Emellett hajlandó például arra, hogy valamely adatbázisból kikeresse azt a rekordot, amelyik a kurzor előtti szót tartalmazza, majd ezt a szót a rekord általam kijelölt mezőivel írja felül. Tud még titkosítani, tehát kódol és dekódol, tud számolni, ha beírom a szövegbe, hogy SIN(LOG(ABS(38÷-3xPI)))= és azt hazudom neki, hogy ez egy rövidítés, akkor kiszámolja az eredményt és odaírja, hogy 13; ha pedig az ExAb egy $ jelet talál valahol, akkor azt megelőző karakterláncot zeneműnek tekinti és lejátssza. Sok egyebet tud még, ára ehhez képest igen mérsékelt, tíz angol font mindössze. A program helpjéből megtudható, hogy az ExAb korábban a Macro5 nevű (méltán nagyra becsült) EPOC alkalmazásra épülő makró volt, és ingyenes.

A mostani változatot viszont már önálló programként írta meg szerzője, egy bizonyos Huub Linthorst nevű leideni hollandus, a fia pedig azt javasolta neki, hogy gazdagodjon meg. Huub Linthorst ezen eltűnődött, majd elhatározta, hogy szellemi termékéért ezentúl darabonként tíz fontot (tizenöt dollárt vagy harminc márkát) kaszál, és így csakugyan meggazdagszik. Az ExAb a Tucowsnál lelhető fel, rendfokozata öt tehén.

Mikor a láncfűrész felsikolt

Az EPOC ER5 gyönyöreiből ennyi egyelőre elég, bár menet közben további, fölöttébb érdekes és hasznos cuccokat szedtem össze, róluk majd máskor. Van viszont PhotoImpact 6, elődeiről bőséggel volt szó ebben a rovatban, az 5-ös verzió fölött 99 decemberében örvendeztem, használom azóta is. Érdekes program, én azért szeretem, mert olyasféle dolgokat tudok létrehozni vele, mint aminő például a 3. kép: ezt talán ne minősítsük esztétikailag, maradjunk annyiban, hogy színvilágát tekintve e lap képanyagától valamelyest különbözik, s így a nyájas olvasó szeme vélhetőleg nem siklik el fölötte. És pont ez a cél.

Az új verzió annyival ügyesebb, hogy ebből a tengernyi szépségből direktben weboldalt kovácsol, tehát e program birtokában a naiv webművész gyakorlatilag bármit elkövethet, lelkének leglidércesebb tartalmait is HTML dokumentummá szublimálhatja, még tanulnia se kell hozzá, a PhotoImpact használata roppant egyszerű. Úgy nyit meg egy létező weboldalt, mint egy grafikát, például a 4. képen azt látjuk, hogy megnyitottam egy teljesen normális HTML állományt, majd a Photo-Impact képszerkesztő eszközeivel némiképp feljavítottam, minthogy korábban nem volt kellőképp csicsás, így viszont annyira szép lett, hogy a szívnek meg kell szakadnia.

Természetesen az oldal alapja eddig is egy szép nagy JPG állomány volt, szakszerűen fölszeletelve és optimalizálva, a linkek a szeletkék megfelelő koordinátáihoz kapcsolva, ám ezt nem a PhotoImpact állította elő, ő korábban ilyet nem tudott.

Most viszont úgy szeletel, mint egy dalos ajkú portugál halászlegény, és persze sokkal készségesebb, mint a hasonló célú hóttprofi programok. Azoknál pontosan kell tudni, mit akarunk, itt nem feltétlenül. (Noha persze előnyös, ha keblünkben az oldal működésére vonatkozólag néhány kósza idea tanyát ütött.) Egyszerűen meghívjuk a texasi láncfűrészes gyilkost, aki itt a Slicer névre hallgat, ő szétnéz, fölvázol egy akcióprogramot, ezt bemutatja (5. kép), mi jóváhagyjuk, és annyi.

kép. Itt nemcsak Flash-gombok lesznek, hanem a kép is változni fog, ahogy mozgunk az oldalon; ha például az egérmutató a „csalik” szó fölé kerül, eltűnik a hölgy és a helyén megjelenik egy műanyag lótetű

Az oldalszerkesztés roppant intuitív (6. kép), éppen olyan, mintha grafikát hoznánk létre, van egy háttér, előtte vannak objektumok és ezeknek van egy bizonyos mélységi elrendeződésük. A szövegsor vagy szövegtömb is objektum, lehet húzni-vonni ide-oda, rém egyszerű az egész, egy értelmesebb majom tíz perc alatt megtanulná. Az objektum természetesen lehet részben átlátszó, így átsejlik rajta a háttér meg a mögötte húzódó címsor, ami persze egy grafikai programnál nem nagy kunszt, de ha ezt működni látjuk a böngészőben (7. kép), és tudjuk, hogy ez speciel nem grafika, hanem valódi HTML dokumentum, akkor azért lehet csodálkozni egy keveset. És ez még istenes, mert hiszen eddig eszünkbe se jutott kihasználni a program exkluzívabb csalafintaságait, de persze annak sincs akadálya: kattintunk kettőt-hármat, és lett egy nem mindennapi szöveges oldalunk (8. kép). Őszintén szólva nem igazán tudom, hol lehetne a siker reményében alkalmazni egy ilyenfajta layoutot, de ahhoz kétség nem férhet, hogy gyönyörű.

Ha jól sejtem, a PhotoImpact nem tartozik a széles körben ismert alkalmazások közé, így tehát alkalmas arra, hogy látványos effektusaival felebarátainkat elkápráztassuk - már ha ez a cél. Ha nem, akkor nézelődjünk tovább a piacon.

kép. Szintén egy feljavított oldal, az eredeti, némileg sivár látványt egy csöndes, vidéki vasútállomás képével próbáltam emberközelbe hozni

Az Álomszövő visszatér

Flash 5 is van, de azt gyanítom, hogy a világ hálóvándorainak lelkében akut flashmérgezés kezd kialakulni. Sőt még csak internetezni se muszáj ahhoz, hogy az ember torkig legyen a Flash áldásaival, fogunk egy cédét, amelyen valaki valami számunkra is előnyös dologról akarna meggyőzni minket, bedugjuk a meghajtóba, és rögvest elindul egy animáció, aminek se füle se farka, viszont hosszú és nem vezet sehová. A hálón ez persze gyakoribb, ám ott a műalkotás befogadója általában véleményt is nyilváníthat, ezért van az, hogy a Flash-parádékat többnyire ki is lehet kerülni: látunk egy pre-nyitóoldalt, amiről eljuthatunk a valódi nyitóoldalra, ami lehet Flash-sel vagy Flash nélkül. Az utóbbi olyan, amilyen egy weboldal lenni szokott, a Flash-oldal viszont nagyon mozgalmas, tök értelmetlen és nem visz sehová.

A cég felvett egy Flash-animátort – flashmant –, ő pedig igyekszik a fizetéséért megdolgozni, hogy ki ne rúgják. Így aztán mindenki láthatja, hogy profizmus van jelen, ám az oldal ennek ellenére használható.

Tavaly áprilisban volt itt szó a Flash 4-ről, akkor említettem néhány olyan helyet, ahol a vektorgrafikus animációk úgy jelennek meg, hogy nem legázolják, hanem mondhatni feldobják az oldalt. Nagyon szép dolgokat lehet a Flash révén alkotni, azóta is találkoztam ilyenekkel, de mindegyikkel csak egyszer. Ugyanis attól, hogy egy oldal szép - vagy akár nagyon szép - nem fogom még egyszer meglátogatni, csak akkor térek vissza, ha érdekel a tartalom, viszont ebben az esetben nem gyönyörködni akarok, hanem olvasni vagy letölteni. Persze azért legyen mutatós az az oldal a maga módján, mondjuk, ne legyen rondább, mint egy félig szétszedett Szaratov hűtőszekrény a hulladéktelepen, s akkor már jó. És ne legyen animálva, ha szabad kérnem. Maximum kis gombocskák izegjenek-mozogjanak, de az oldal egésze maradjon veszteg. Ha viszont azt hisszük, hogy azért internetezik tengersok ember szerte a világon, mert szép weboldalakat akar látni, akkor zseniális programozói gárdánkat leonardói képességű grafikusokkal egészítsük ki, és adjuk a kezükbe a legjobb webfestő ecsetet, ami ma kapható, ez pedig valószínűleg továbbra is a 9. képen látható Dreamweaver.

kép. A Tűzijáték igen drága, viszont nem titok, hogy mennyibe kerül

Az egy évvel ezelőtti állapotokhoz képest (akkor volt szó itt róla ugyanis) decens változás, hogy Flash-gombokat tudunk az oldalon elhelyezni (ez a művelet látható a 10. képen), továbbá Flash-szöveget, tehát semmi animált GIF. Mellesleg az animációkhoz ingyenes stílusok a Macromedia Exchange for Dreamweaver nevű weblelőhelyen bőséggel találhatók. Amúgy egyébként régen láttam olyan egész számú növekménnyel (3 => 4) megtisztelt új verziót, ami oly kevés említésre méltó újdonsággal büszkélkedne, mint az új Dreamweaver; a gyártó tíz ilyet tud felsorolni, ebből legalább nyolc vagy nem újdonság, vagy nem méltó említésre. A maradék kettőből egyet már említettem, a másik egy Asset Panel nevű izé (lásd a 11. képen), arra szolgál, hogy a webállomáshoz tartozó képeket (hangokat, animációkat etc.) egy helyről kezelhessük. Forradalmi elgondolás, de például az IrfanView nevű ingyenes képnézegető program több újdonsággal szokott előrukkolni olyankor, mikor a verziószámát egy századdal (mondjuk 3.31-ről 3.32-re) emeli. Ezzel együtt valószínű, hogy a Dreamweaver 4 még így is a legjobb webszerkesztő a piacon, kivéve azt az esetet, ha az Adobe GoLive 5.0 jobb, mert azért ennek is van egy esélye. Jövő hónapban, ha Isten is úgy akarja, megnézzük. Mellesleg a Dreamweavernek továbbra is megvan a mátkája, a Fireworks nevű weborientált képszerkesztő, olyan, mint a PhotoImpact, csak rettentő profi. Profizmusát két dolog igazolja: részint a felhasználói felület (lásd a 12. képen), ami olyan, mint a Dreamweaveré vagy a Flashé, másrészt pedig az ár. A Fireworks 5.0 gyakorlatilag semmi újat nem hoz a 4.0-hoz képest, viszont az upgrade ára 149 dollár. Gyakorlati használhatóságát tekintve - Isten bocsássa meg nekem - sehol sincs a Ulead PhotoImpact 6-hoz képest, viszont ez utóbbinak a teljes (nem upgrade) ára 89,95 dollár, mármint a letölthető változaté, de a dobozos kiadásért is csak egy százast mernek kérni Uleadék. Aztán csodálkoznak, hogy nem viszik semmire.