Ekképp válunk zsenivé, avagy a másnaposságról

README 2001. június

Valamikor, egy boldogabb világban, pontosabban ama boldogabb világ irodalmi életében köztudott volt, hogy mi az, ami az emberi elmét zseniális ötletek kiválasztására késztetheti. Ezt a valamit úgy hívták, hogy előleg, múzsaként tisztelték, céltudatosan osztogatták, és miután azt valaki fölvette, nem volt kérdés, hogy a színdarab vagy regény elkészül-e, mindenki tudta, hogy el fog készülni, mert olyan, hogy szöveg-előállító szakiparos előleget visszaadjon, olyan még nem volt és nem is lesz soha. Továbbá az illető színdarab vagy regény meg fogja ütni az elvárható színvonalat, mert ellenkező esetben a következő előleg fölvétele forogna veszélyben, márpedig arra az előlegre nagy szükség lesz, lévén, hogy ez már elfogyott. Ez a boldogabb világ egyébként nem a létező szocializmus volt, nagy tévedés, hanem az azt megelőző történelmi kor, amikor elvileg éppúgy kapitalizmus volt Magyarországon, mint most, ám akkor mégis volt működő kultúra, volt működő színházi és irodalmi élet, ugyanis volt előleg. A mostani kapitalizmus természetesen jóval fejlettebb az akkorinál, így a mai szöveg-előállító szakiparos az előleg fogalmát egyáltalán nem ismeri. Hogy pontosak legyünk: a rendszerváltozás óta egyetlenegy író vett föl előleget Magyarországon, ő viszont ennek fejében egy árva bötűt le nem írt és a pénzt se fizette vissza. A többi magyar szöveg-előállító általában utólag sem kap pénzt, így voltaképp teljesen érthetetlen és megmagyarázhatatlan, hogy mi a fenének ír egyáltalán. Ami még ennél is megmagyarázhatatlanabb: hogy juthat az eszébe bármi is, ha egyszer nem vett föl előleget, és nem telt le a határidő.

Azért ez az előző mondat túloz. Valójában tudjuk, hogyan működik az agya, pontosan ugyanúgy, ahogy az előző nemzedékhez tartozóké, meg az azt megelőzőké, vissza egészen Homéroszig: vadállati mohósággal vedel, aztán másnap egyszerűen dől belőle a szöveg, mint a vízfolyás. Másnaposan az ember erőfeszítés nélkül, gondolkodás nélkül és megdöbbentő sebességgel ontja a betűt, felébred valami szerkezet vijjogására, és azt látja, hogy egy bizonyos Hunczut Magor nevű főszerkesztőnek mára ígért valamit. Ki a radai rosseb az a Hunczut Magor? Nem tudni. Mit főszerkesztő? Azt se tudni. Miről szóljon az írás? Ezt aztán végképp nem tudni, viszont nem is érdekes, közelebb húzzuk a billentyűzetet, e mozdulat közben még sejtelmünk nincs, mit írunk, ám a következő pillanatban már kezdjük is.

A termék nagy valószínűséggel jobb lesz annál, amit előző napi alkoholbevitel nélkül állítunk elő. Nem azt mondom, hogy egy Csehovvá válunk, csak azt, hogy jobbat írunk másnaposan, mint tök szárazon, már ha egyáltalán van olyan állapotunk, ami tök száraznak nevezhető. Később majd lesz olyan, a negyvenedik életéve után a szöveg-előállító szakiparos egyre ritkábban és egyre kevesebbet iszik, ötvenedik éve után szinte semmit (nem szükségszerű, hogy így legyen, de ez a jellemző), viszont akkor már nincs is szüksége rá, addigra ugyanis maradandó és visszafordíthatatlan agykárosodást szenvedett, ő már alaphelyzetben is olyan, mintha előző nap leitta volna magát a sárga földig. Azaz: gondolkodásmódja nem lineáris, hanem szintetizáló, asszociatív, sokdimenziós és logikailag teljesen strukturálatlan.

Egyébként mindenkié ilyen, de mások ezt legalább leplezni próbálják, a szöveg-előállító szakiparos viszont büszke rá, és mellesleg ebből él. Úgy, ahogy. Ezt a dolgot általában kreativitásnak nevezzük, és isteni adománynak szoktuk tekinteni, noha, ahogy a föntebbiekből kiderült, financiálisan (előleg) és biokémiai eszközökkel (bor, whisky, konyak) is megtámogatható. Ha egyik sincs, megpróbálkozhatunk a számítógép célirányos püfölésével, esetleg abból is kisülhet valami.

Útlevélként is használható paradicsommártás

Az elmúlt pár száz év egyik tévhite szerint az ember gondolkodása listaszerű, lineáris, premissza-premissza-konklúzió, de valójában így senki emberfia nem gondolkodik. Inkább talán úgy, ahogy az 1. képen látható, bár ez is roppantul leegyszerűsített skicc, ugyanis az agyban kavargó tartalmak nem egy síkban - két dimenzióban - helyezkednek el, sőt nem is három dimenzióban, hanem egy virtuális tér tetszőlegesen sok dimenziójában, másrészt pedig részben különállóak, részben átfedik egymást. Mindamellett ez még mindig jobb, mintha fognám a szövegszerkesztőt és leírnám szépen egymás alá hogy elfogyott a sör APEH hátralék hej Rigó, Rigó és így tovább. A szerszámot, amivel ez a grafikus jellegű vázlat készült, Axon Idea Processornak, azaz ötlet szerkesztőnek hívják. Nálam a Lite (ingyenes) változat van, de igen figyelemreméltó ez is.

Hogy mi az ötletszerkesztés, azt leghelyesebb magában az Axonban megmutatni. Amit most látunk, kísértetiesen olyan, mintha egy prezentáció részét, és PowerPointban alkottam volna, ám az Axon más jellegű, mondhatni filozofikusabb alkalmazás. Tipikus felhasználója a szöveg-előállító szakiparos volna, sőt Amerikában csakugyan vannak olyan szöveg-előállító szakiparosok, akik villanyszerelő segítsége nélkül kapcsolják be a számítógépet, és a Microsoft Word mellett további három szoftvertermék nevét tudják megemlíteni. (Állítólag olyan is van, aki nem kevesebb, mint öt Windows alkalmazás nevét tudja fejből, de én ezt nem hiszem.) Már most képzeljük el, hogy forgatókönyvet írunk, ennek a vázlata úgy készül, hogy először is felsoroljuk és pár sorban egyenként jellemezzük a szereplőket, utána elkezdjük feltérképezni az egymáshoz való viszonyukat, s ebből a történet már szinte magától feslik kifelé. Pláne, ha a vázlat nem listaszerű, azaz egydimenziós, hanem olyasféle, mint amit a képen látunk. Ami egyébként háromdimenziós, amennyiben e sík mögött további síkok vannak, azokon található a szereplők jellemzése, születési horoszkópjuk, önéletrajzuk, és így tovább. Az Axon viszont egészen másfajta célokra is beválhat, a 4. képen mintegy hatvan különféle lehetséges alkalmazását soroltam fel, a diagramok és folyamatábrák (5. kép) rajzolásától az online tanítóprogramok és vezetői információs rendszerek fejlesztésén át a stratégia tervezésig és a bűnügyi rejtélyek megoldásáig. Továbbá grafikus felhasználói felületet is alkothatunk az Axonban, például olyant amilyen a 6. képen látható. Legjobban mégis vázlatok készítésére válhat be, arra ugyanis más, hasonló jellegű eszköz nemigen van. Vannak ugyan szövegszerkesztők, és azokban van olyan, vázlatnézet, ám ez csak gráf-jellegű vázlatok elkészítését teszi lehetővé, ellentétben az Axonnal, ahol egyfelől vannak különféle csomópontok, másfelől pedig van e csomópontok tetszés szerinti komplexitású viszonyrendszere. Egy regény vagy dráma szerkezetét ezen a módon le lehet írni, gráfokkal nem.

A csomópont neve az Axonban objektum, ez jelölhet egy (közelebbről még meg nem határozott) ötletet, fogalmat, absztrakciót, kulcsszót, eseményt, vagy akármit. Vannak neki különféle tulajdonságai, úgy mint név, alak, szín, méret és akció - utóbbi jellemzően megnyitja az objektumhoz tartozó szöveget, de lehet más is, például újra betölti az előző állományt, megnyit valamilyen állományt, könyvtárat vagy URL-t, lejátssza a a kijelölt hang-anyagot vagy videót, programot futtat stb., egyszóval művelhet bármit, amit egy számítógépen művelni szokás. Az objektumokat linkek kapcsolják össze, mellesleg a program a nevét is ezekről kapta. (Az axon az idegsejt nyűlványa, és ingerületeket vezet el a sejttesttől.) Link bármi lehet, ha két objektum valami módon összefügg egymással, akkor felfoghatjuk úgy, hogy link van közöttük. Továbbmegyek; egy komplex hálózat esetében az objektumok kielégítően leírhatók csupán a kapcsolatrendszerük (linkjeik) jellemzésével, minél komplexebb a hálózat, annál inkább, s később majd rájövünk, hogy a való életben (azaz a végtelen komplexitású hálózatban) csakis így írhatók le. Viszont ez már buddhista filozófia, és a foglalkozás tárgya most nem ez. (Mellékesen megjegyezve az Axon szingapúri eredetű.)

Kétfajta szöveg tartozhat az objektumhoz, formázott (RTF) és hipertext, az utóbbiból pedig értelemszerűen további linkek ágazhatnak el állományok, könyvtárak, URL-ek, illetve programok felé. A teljes változat DDE kapcsolatokat (DDE Execute, DDE Openfile, DDE Request) is kezel, az általam nézegetett Lite (ingyenes) verzió nem. Viszont képes a szövegablakban kijelölt szót kutakodás tárgyaként valamelyik (általunk előzetesen kijelölt) keresőgépnek elküldeni, továbbá képes a szöveget a jobb áttekinthetőség kedvéért meghúzni oly módon, hogy kiszedi belőle a töltelékszavakat.

Természetesen nem ő dönti el, hogy mi a töltelékszó, hanem mi, oly módon, hogy ezekről a szavakról egy textállományban listát készítünk (vagy, ha angolul írunk, használjuk azt, ami a programmal jött). Így például e szöveg első két mondatából ilyesmi lesz (a pontok a kiegyelt szavak helyét jelölik): "… boldogabb világban … boldogabb világ irodalmi életében köztudott … emberi tudatot zseniális ötletek kiválasztására késztetheti … hívták … előleg, múzsaként tisztelték, céltudatosan noszogatták, … valaki fölvette, nem kérdés … színdarab, regény elkészül-e mindenki tudta … fog készülni, … szöveg-előállító szakiparos előleget visszaadjon, - nem, … nem …. soha."

További nagyon előnyös szolgáltatás az ellenőrzőlista (checklist), ez olyasmi, amit a pilóták olvasnak föl leszállás előtt:

Levettük a gázt? Levettük.
Fékszárny? Kinn van.
Futó? Az is.
Hát repülőtér van-e előttünk? Ja, az speciel nincs.

Az ellenőrzőlista az ezredik, vagy akárhányadik leszállás alkalmával is előkerül, ami azt mutatja, hogy haszna van, és talán nemcsak a repülésben alkalmazható. Az Axon a szöveg-előállító szakiparosnak javasol hasonlót, és azt hiszem, nagyon nem ártana, ha kollégáim használnának ilyeneket, úgy értem, az informatikai újságírók is, mindenki, bizony. Idézek a listából:

Ki az olvasó?
Miért olvassa ezt a szöveget?
Hány éves ő?
Mi az amit eleve tud?
Milyen szakkifejezéseket ismer?
Mit akar tőlem?
Mi érdekli?

Némely kolléga képes évtizedekig dolgozni a szakmában anélkül, hogy egyszer is feltenné ezeket a kérdéseket, holott nem az életben egyszer-kétszer kéne föltenni őket, hanem naponta.

Mindezeken túl az Axon képes önerőből új szavakat vagy mondatokat alkotni, sőt kérésre történeteket talál ki, verset ír, zenét szerez. Persze ezt nem kell túl komolyan vennünk, az Axon úgy alkot, hogy egy ötletet felcserél egy másikkal, amit listából véletlenszerűen választott. Ilyenkor valami furcsaságot produkál, például olyat, hogy “útlevélként is használható paradicsommártás”, és hasonlókat, ezeket nyilván nem használjuk fel közvetlenül, de remélhetően eszünkbe jut róluk valami. Végezetül számolni is tud a program, az objektumok tekinthetők, ha akarjuk, egy számolótábla celláinak, ebben az esetben az objektum azonosítója (neve) a cellába írt számmal vagy formulával azonos. Adatait az Axon egyszerű szövegállományba menti, viszont kérésre meglepően korrekt HTML kimenetet is produkál: 7. kép.

Meztelen gépírónő helyett

Összességében fölöttébb eredeti és hatékony program az Axon, ám a kreativitás legmagasabb ormai felé több út is vezet. Volt például egy nagyon termékeny magyar író, kizárólag történelmi tárgyú ifjúsági regényeket írt, de abból roppant sokat, hetvenet legalább, valamennyit diktálta, mégpedig kizárólag meztelen gépírónőnek.

Szex sehol, a foglalkozás tárgya regényírás volt, nem pedig paráznaság, viszont felöltözött gépírónőnek nem tudott diktálni, ugyanis akkor semmi se jutott eszébe. Mellesleg a nőnek nemcsak pucérnak kellett lennie, hanem hájasnak is.

Itt pedig visszajutunk ez előleghez, illetve annak hiányához, a meztelen gépírónőt ugyanis ki kellett fizetni valamiből, ennek a forrása volt az előleg, és az előlegből nemcsak a kövér asszonynak jutott, hanem az írónak is, hogy esténként berúghasson és másnap zúgjon a feje, és így a kreativitásnak egészen hihetetlen régióiba szárnyaljon fel. A ma élő és dolgozó szöveg-előállító szakiparos előleget nem kap, így aztán kevésbé gyakran lehet másnapos, és még kevésbé foglalkoztathat meztelen gépírónőket, viszont van számítógépe, úgyhogy továbbra is ennél maradunk.

Az Axonhoz a RoughDraft 2.0 nevű szövegszerkesztő felől jutottam el, róla először márciusban volt szó e helyt, mint a leghatározottabban nem irodai, hanem irodalmi célú alkalmazásról. Úgy látszott, hogy az Axon a RoughDraft legkiválóbb partnere és kiegészítője, aztán hamarosan rájöttem, hogy ez a duó trióvá, sőt triumvirátussá bővítendő, úgy lesz az igazi.

A harmadik tagot egy Gunnar Sommestad nevű különös ember alkotta, aki filozófus és programozó egy személyben. Nem éppen mindennapi párosítás, de hát a termék se az. Úgy hívják, hogy Literary Machine, sőt teljes nevén The Literary Machine 2000 (8. kép). Neve Wittgenstein egy kósza ötletéből származik, eredeti célja az irodalmi alkotómunka elősegítése, magyarán a meztelen gépírónő kiváltása volt, viszont ennél jóval általánosabbra sikeredett. Gyökeresen különbözik a föntebb dícsért Axontól, az inkább szemléltető program, a Literary Machine viszont ötletadatbázis, arra való, hogy szövegeket, illetve ötleteket tároljon, kombináljon, szintetizáljon és szervezzen, és egy adott alkalommal szedje elő mindazt, amit a szeplőtlen fogantatás tárgyában valaha is kitaláltam, vagy csak azt, amit ebből az oroszországi devizaliberalizációval összefügg. Mármost egy adatbázisnak mindegy, miről van benne szó, így elvileg a Literary Machine is bármifajta szöveg alapú információt szervezhet, vagy tárolhat, például telefonszámokat, URL-eket, időpontokat, sőt illusztrációkat vagy tetszés szerinti multimédia-állományokat is, ahogy ezt a 8. képen láthattuk (a program munkasztalát ékesítő háttértapétának csupán közérzetjavító funkciója van).

Alapkoncepciója arra a feltételezésre épül, hogy az egész nap a számítógépem mellett ülök és eközben különféle, eltárolásra érdemes ötletek jutnak az eszembe.

Amennyiben e két kulcstényező egyike vagy másika hiányzik, akkor a Literary Machine praktikus volta kevéssé vagy egyáltalán nem nyilvánvaló, tehát amellett, hogy a Literary Machine használata révén sziporkázóan ötletgazdaggá fogunk válni, felettébb helyes, ha már eleve azok vagyunk.

A Literary Machine legelemibb építőköve a szó, ami a számítógépen használható karakterek tetszőleges kombinációja, s minthogy a szóköz is egy karakter, a szó tartalmazhat szóközöket, azaz több szóból is állhat, viszont valamifajta egységet fejez ki. Például a “Restaurante Solar Moinho de Vento” karakterhalmaz egy szó, és különféle dolgok kapcsolhatók hozzá, mint például telefonszám, cím, nyitvatartási idő, friss halak, portói módra készült pacal, Viana do Castello, sirályok, paradicsomlé. Másfelől a a paradicsomlé szóhoz is kapcsolódhat ez az egész, tehát a sirályok, Viana do Castello, friss halak, portói módra készült pacal, Restaurante Solar Moinho de Vento és így tovább, s ha egyszer meg akarom nézni, mi mindennel asszociálódik nekem a paradicsomlé, akkor ezt a szót kihűzom a Literary Machine munkaasztalára, a program pedig egy halom kártyát terít ki elém, a kártyákon szövegek - tételek - vannak, amelyeket egy vagy több szóval kapcsoltam össze.

Több szó alkotja a Literary Machine következő építőkövét, ami a fogalom. Mondjuk a paradicsomlé és a tűzlépcső szavakat fogalommá kapcsolhatom össze, és ezzel tulajdonképp félig kész is van egy hírlapi tárca, a megírása innentől kezdve manuális tevékenység, mondhatni kézügyesség kérdése csupán, honoráriumot pedig vagy fizetnek érte, vagy nem. (Általában azért fizetnek, de olyan összeget, hogy azért a számlát sem éri meg kiállítani.)

A szövegek - tételek utalhatnak az adatbázison kívüli környezet elemeire, például weboldalakra, hagyományos dokumentumokra vagy végrehajtható állományokra is, tehát a Literary Machine által strukturált tartalom ezer szálon kapcsolódik össze a külvilággal. A Literary Machine-ból elvileg bármi elérhető, így a program asszociatív, heurisztikus szemléletmódját abba az irányba fordítjuk, amerre jól esik.

Most nézzük, hogy megy ez a gyakorlatban.

Tételezzük fel, hogy valami csakugyan az eszembe jutott, azt nyilván gyorsan leírom, már ha ott ülök a gép mellett, utána pedig kulcsszavakkal fogom társítani. Megkeresem a szótárablakban azokat a szavakat, amelyek - szerintem - a paradicsomléhez kapcsolódnak, tehát az ilyeneket, hogy sirályok, Viana do Castello, friss halak, portói módra készült pacal, Restaurante Solar Moinho de Vento, tűzlépcső és hasonlók, és egyszerűen behúzgálom őket a szövegablakba, s így a szöveg - vagy a program szóhasználatával az item - ezekkel a szavakkal összekapcsolódott. Ha valamelyik szó még nem volna meg a szótárban, akkor nyilván beleírom.

A szavak a Literary Machine univerzumán belül egyedi jelenségek, kapcsolataik vagy vannak, vagy nincsenek, helyesírásuk lényegtelen. Édesmindegy, hogy a leírt alak paradicsomlé, vagy inkább tomato juice, esetleg succo di pomodoro, jugo de tomate, netán Tomatensäfte. A Literary Machine 2000 bevezetett egy (a szó eredeti értelmében vett) új fogalmat, ez az infekciós objektum; az infekció a “valódi” szinonímák listája, tehát mindazoké a szavaké, melyekről úgy gondolom, hogy a szótár egy adott pozícióján álló szóval minden esetben fölcserélhetők. Vagyis a szótáramban a paradicsomlé kilencféleképp vagy akárhányféleképp lehet bejegyezve, előfordulhat hogy nálam a paradicsomlé egyik megfelelője úgy hangzik, hogy cshu-thagsz (bár ez vízimalmot jelent és tibetiül van, ám ehhez senkinek semmi köze).

Idővel, ha a Literary Machine-t szorgosan és rendszeresen használom, igen kiterjedt szótáram lesz, és a szavakhoz sok-sok ötlet, vagy adat kapcsolódik. És persze ezek a szavak nagyobbrészt egyáltalán nem irodalmi természetűek, hanem másfélék, például azonnal kitetszett, hogy egy privát szakácskönyv akkor a leghasználhatóbb, ha a Literary Machine gondjára bízom. Továbbá lehetséges, hogy hamaorsan megfigyelés alá kell helyeztetnem leggonoszabb ellenfelemet, Setéth Vazult, költségkímélés szempontjából tehát célszerű, ha a vele kapcsolatban már meglevő információmat átadom a magándetektíveknek. Mások ilyenkor megkeresik az iratszekrényben a Setéth Vazul-dossziét, én viszont csak kihúzom a szótárból Setéth Vazul nevét a Literary Machine munkaasztalára, aztán ott van minden, némelyik kártyán csak pár szó áll, némelyiken több oldalnyi szöveg terpeszkedik, én az egészet egyetlen mozdulattal kimásolom és ugyanazzal a lendülettel beszúrom egy üres RoughDraft állományba, lementem, elküldöm, a detektív pedig már kiindulásképp többet fog tudni Setéth Vazulról, mint amennyit az anyja vagy hites felesége tudott bármikor is.

Ha viszont nem Setéth Vazul megfigyelése és erkölcsi megsemmisítése a cél, hanem szöveg-előállítás következik, akkor a közben már projekté szervezett anyagot (9. kép) nem a RoughDraft főablakába, hanem az oldalsó paneljébe fogom beszúrni. Erről a panelről is volt már itt szó, egy csatolt állomány van benne, amelyet a program a főszöveggel egy időben mindig elment vagy megnyit, és amely állomány arra való, hogy főszöveg krampácsolásához felhalmozott ötleteket eltárolja. Mellesleg a Literary Machine alkotója ismeri a RoughDraft-ot, sőt a két programot egymás természetes szövetségesének tekinti, ahogy erről az online help-ben szó is van. A harmadik a föntebb dicsért Axon, ami a verbális jellegű Lit Machine-t vizuális eszközökkel egészíti ki. Vagy megfordítva, ahogy jól esik.

Apró tintakék koktélvirsli

Sajnos mifelénk a leggyalázatosabban a nagyobb terjedelmű szellemi produktumokat (mondjuk könyveket) fizetik, ha fizetik egyáltalán, én tehát ilyesféle képződmények gyártását nem igazán szorgalmazom, következésképp az Axon és a Literary Machine sejthetően nem kap az életemben kulcsszerepet, noha májusban ezeket indítottam el a legsűrűbben. Áprilisban viszont előbb különféle IRC-klienseket - Fahrenheit Carrera, IRCGold, leafChat, MaxxChat, mIRC, PIRCH98 és TurboIRC2000 - molesztáltam, továbbá a 602Textet, márciusban a Gimpet, februárban a GoLive 5.0-át, előtte meg a fene tudja, micsodákat. Ezek a dolgok továbbra is ott vannak a startmenümben, ami ennélfogva nyilván kevéssé kezelhető. Noha egyébként rendben tartom, folyamatosan átszerkesztem, nagyon világos fastruktúrája van neki, legalábbis a mindenkori legfrissebb átszerkesztéstől számított három napig. Mindenesetre az ide felrakott alkalmazások abszurd mennyisége folytán - meg általában is - a program indításának egyszerű problémája nálam sajátos megvilágításba kerül. Vegyünk egy roppant szimpla példát: amikor a CorelDRAW 9-ről írtam, akkor az egész csomagot beraktam egy Teszt feliratú programcsoportba, ezen belül képeztem egy Grafika nevű alcsoportot, ennélfogva például a Trace úgy volt elérhető, hogy Programs | Teszt | Grafika | CorelDRAW9 | Graphics Utilities | CorelTRACE9.

Mármost ez, szerintem, őrület.

Az én életemből erre nem telik.

Itt a probléma nem a Windows startmenüjével van, ugyanis létezik ezerfajta alternatív startmenü, és egyik se jobb az eredetinél. Sőt baj nincs is egyáltalán, ugyanis amiről beszélek, az nem hibája a menürendszernek, hanem jellemzője. Gondoljunk egy étlapra: ha az rövid, akkor kicsi a kínálat. Ha nagy a kínálat, akkor az étlapolvasás az összes szabadidőnket elviszi.

Viszont az étlap kikerülhető. Ha tudom, hogy egy adott helyen mindig van birkapörkölt, és az mindig jó, akkor nem veszem kézbe az étlapot, hanem azt mondom, birkapörkölt. Vagy hagymás rostélyos, ha az is mindig van, és jól csinálják, ami, sajnos, igencsak ritkaság. Vagy sólet. Ezt manapság sehol se csinálják jól, ugyanis főzik. Holott a sólet - jobb helyeken, például az én konyhámban - alacsony hőfokú sütőben készül, mintegy tizenkét óra alatt. Miközben hitelt érdemlő forrásból akként értesültem, hogy a tel-avivi Hilton főszakácsa is kuktában készíti a sóletet, s ily módon Ábrahám, Mózes és még jó néhány bibliai dolgozó munkálkodásának az értelmét teszi semmissé.

De hagyjuk ezt, a lényeg csupán annyi, hogy ha a sólet - vagy birkapörkölt vagy rostélyos - szavakat képes vagyok memorizálni, akkor túlléphetek a menün. Nem akarok hencegni, de én erre képes vagyok, gasztronómiai és informatikai síkon egyaránt. Dicsekvés nélkül mondhatom, hogy döbbenetes szellemi kvalitásaimnak köszönhetően fejben bírok tartani egy olyan szót, mint például az, hogy trace. Ha tehát úgy hozza a turáni átok, hogy napokon át a CorelTRACE elindítása a feladatom, akkor elvben több alkalommal is képes volnék ezt a feladatot a trace szó leírásával abszolválni, és ezt a dolgot a számítógéppel együtt vásárolt billentyűzet gombjainak célirányos nyomkodásával oldanám meg. Tehát nyilván az fog az egészből kisülni, hogy írok valamifajta makrót a Windows parancsértelmezője alá, vagy éppenséggel valami másra cserélem le ezt a parancsértelmezőt, és az alá írok valamit, ami oda kell. Ez lehetne - mondjuk - a Cygwin (konkrétan a bash), amiről áprilisban szó is volt e helyt, s amit egyébként nemcsak én használok, hanem például a World Wide Web Consortium (W3C) elnöke is, egy bizonyos Tim Berners-Lee, aki amúgy nem egy ütődött figura, minthogy a webet gyakorlatilag ő találta fel.

Csakhogy ennek a nem ütődött embernek még szerencséje is van, ugyanis angolul ír és gondolkodik, azaz számára tökmindegy, hogy a konzolon futó és a grafikus alkalmazások kódkiosztása eltér. Ő megmarad az ASCII tartományban, ergo az a legjobb, ha mindent szövegállományban tárol, mert ezekkel az állományokkal a Unix eredetű furfangok és némi privát rafinéria birtokában azt tesz, amit akar.

Ellenpéldaképp, hogy ne sokat bonyolultkodjunk, próbáljuk magyar nyelvű szövegállományokra Windows alatt a grep lehetőségeit alkalmazni; ezen az úton aligha leszünk tartósan boldogok.

Viszont beírhatom a bash promptjához, hogy trace, és ha korábban csináltam e célra egy shell funkciót vagy aliast, akkor a CorelTRACE elindul, miáltal is megvalósult az ágyúval verébre történő lövés tipikus esete.

Természetesen a Windows alatt indíthatok programot billentyűkombinációval is, legyen a trace mondjuk ·Ctrl-Alt-T, viszont ezt el fogom felejteni, emellett nyilván különféle alkalmazások saját billentyűkombinációival ütközik. Ezzel együtt persze használom, sőt használok alternatív menüt is, a 10. képen

A bölcsek kövét valamikor ez év elején találtam meg, eszem ágában se volt írni róla, hiszen annyira pimf dolog, egyébként meg tökmindegy, ki hogyan indítja el az alkalmazásait, ugyanis ennek nincs jelentősége. Jelentősége annak van, hogy ez a szöveg egy órával ezelőtt, mintegy kilencvenszázalékos készültségi állapotában gyakorlatilag megsemmisült. Tizenöt esztendeje használok számítógépet, de ilyet még nem láttam, FAT állományrendszeren sem, ez pedig NTFS-en, Windows 2000 alatt történt. Persze nem az operációs rendszer a hibás, tudom jól, hanem a hardver, amivel viszont nem tudok mit kezdeni. Azért nem tudok, mert van úgy, hogy két hónapon át nem produkál hibajelenséget, ha tehát belenyúlok, és utána rendben működik órákon, napokon, heteken át, akkor ebből mi következik? Semmi.

Egyébként az történt, hogy jött egy szokványos kék halál, ezúttal KMODE_EXCEPTION_NOT_HANDLED felirattal (nálunk ez a legnépszerűbb, bár azt is szeretem, hogy PAGE_FAULT_IN_NONPAGED_ AREA, meg hogy UNEXPECTED_KERNEL_MODE_TRAP), s utána ez az RTF állomány kiüresedett. Tehát volt neki terjedelme, viszont nem volt tartalma. Nem voltak benne betűk egyáltalán, a FAR se látott benne semmit, a NoteTab se, meg senki más.

Backup állomány persze volt, de az csak az iménti csillagig tartó részt tárolta, holott utána még sokat írtam. A checkdisk eredménye semmi, pedig azon a gépen igen figyelemreméltó found.000 => found.\* könyvtárak találhatók, annyira gazdag tartalommal, hogy nem is igazán érthető, mi az, ami itt még egyáltalán működni tud.

Feladom, írni most már csakis az OmniBookon fogok, mellesleg ezt már többször megfogadtam, de hát ez, ugye, játékgép. Igaz, tettem bele némi plusz memóriát, így most 192 megabájtja van, de még mindig Windows 98, valamint egy négy és fél gigás merevlemez, továbbá a képernyője 800x600-as. Miközben az én felfogásom szerint a képernyő kívánatos felbontása 1600x1200 pixel, a memória pedig fél gigabájt.

A QuickRun magasztalását pedig nem írom meg még egyszer, illetve annyit írok, hogy baromi jó. Le lehet tölteni, egyébként pedig a 2., 4., 5. és 9. képeken a jobb felső sarok tájékán, illetve a 8. képen jobbra alul látunk egy fekvő, tintakék, miniatűr koktélvirslit, beépített órával, no az a QuickRun.

Valódi szélessége százhúsz pixel, magassága tizenhét, egyébként pedig ingyenes. Próbáljuk ki, s utána egy darabig azt hisszük, hogy az ember mégsem őrült sár, s az ember mégsem fáj a földnek.

Holott fáj igenis.