Speak Hungarian

README 1993. január

Havonta összegyűlő naplójegyzetekre támaszkodik induló sorozatunk, amelynek darabjait ezentúl minden hónap utolsó lapszámában, README felcím alatt találhatják meg Olvasóink. A naplóíró, Váncsa István kollégánk és barátunk személyében olyan szenvedélyes számítógéphasználót célszerű magunk elé képzelniük, akinek gyakorlati ismereti és tájékozottsága is meghaladják a mai felhasználói átlagszintet.

Franciaországban a számítógép franciául beszél, Japánban – most már – japánul, a FÁK-ban fákul. Németországban – magától értetődik, hogy a billentyűzet német kiosztású, és valamennyi német karaktert tartalmazza, Magyarországon viszont még most is el lehet adni angol billentyűzeteket, sőt csaknem kizárólag ilyeneket adnak el, más ugyanis nemigen van. Egyébként tizenöt évvel ezelőtt itt még az írógépek többségéről is hiányzott az Í meg az Ú, nem is szóval az Ő-ről és az Ű-ről, továbbá a Képújság is a svéd karakterkészlettel indult valamikor, s az illetékes, e dolog okai felől kérdeztetvén, a magyar ábécére hárította a felelősséget, s egyidejűleg (burkolt módon bár) perfekt hülyének nyilvánította a riportert, aki egy egzotikus nyelv valószínűtlen karaktereit kéri számon a modern technika olyan csodájától, aminő például a Képújság.

Ilyen előzmények után és a hazai piac (korábbi) méretei mellett a szoftvermagyarítás mint olyan nem is igen kerülhetett szóba. (Pláne, ha figyelembe vesszük a szakma egy részének bájtalan tulajdonságait is, úgymint kisebbrendűségi komplexusok, szellemi igénytelenség, félanalfabetizmus és a laikusok mély megvetése.) Mindezek eredményeképp kialakult egy olyan helyzet, hogy valamely nagy magyar szoftver magyar változatával találkozván, az ember tanácstalanul totyog körülötte, nem érti, mi a fene ez az egész, mire jó, hogy kerül ide, és egyáltalán, kell-e ez nekünk.

Csakugyan ez kell nekünk?

Kollégáim megvizsgálták a Windows 3.0-hoz készült magyar kiegészítést, de egy idő után kihajították, idegesítette őket. Engem különösebben nem zavart, sőt még most is használok néha egy olyan gépet, amelyen ez a változat fut, nem mondom, hogy tökéletes, de a maga módján még mindig jobb, mint az a termék, amelyhez írták: a billentyűzetmeghajtója, a képernyő- és nyomtatófontjai nélkülözhetetlenek, a helpje meg olyan, amilyen, úgyse nézek bele soha.

Most már a 3.1-eshez is kapható ugyanez a kiegészítés, korrekt, rendes munka, kár volt belefogni. Itt van ugyanis a Windows 3.1 kelet-európai változata, s aligha kétséges, melyikük lesz a nyerő.

Először is: a Microsoft magyar Windowsát csak egyszer kell a gépre telepíteni, nem pedig két nekifutásban – először az alapszoftvert, utána meg a kiegészítést. Másodszor: a művelet eleve magyarul folyik. (A „tegye be következő lemezt” felszólítás például így szól microsoftul: „Helyezze be azt a lemezt, amelynek neve Microsoft Windows 3.1, 4-es lemez, a meghajtóba, aminek jele B:.” Érzésem szerint a program magyarítói dicséretes buzgalommal nézik a miniszterelnök tévéinterjúit.) Harmadszor: a Windows a továbbiakban a rendszerprogramok betöltési folyamatát, a bootolást is lefordítja, tehát nem azt látjuk, hogy „EMM386 succefully installed” hanem hogy „Az EMM386 telepítése sikeresen befejeződött”. (S ettől a közleménytől a monitor előtt ülő gépírókisasszony vélhetőleg szignifikánsan okosabb lesz.)

Amí Pro 3.0

Mindent egybevetve a magyar Windowst egy majom is üzemben tudná helyezni, és ugyanez vonatkozik az Amí Pro 3.0 magyar változatára, tudniillik most már ilyen is van. Amelyiket én láttam, az ugyan béta-verzió volt de mire ez a cikk megjelenik, a termék nagy valószínűséggel Kint lesz a piacon. Ott tartunk tehát, hogy egy csúcsszintű szoftver, megjelenése után alig fél esztendővel díszmagyarvan járja nálunk a palotást, s ez még akkor is nagy dolog, ha elfelejtettük, mi volt itt pár évvel ezelőtt.

Egyébként az Amí Pro 3.0 valóban nagy program, a szaksajtó meglehetősen egységes véleménye szerint e pillanatban a Windows alatti szövegszerkesztők császára – más kérdés hogy nevezhetőek-e ezek még szövegszerkesztőnek egyáltalán.

De vegyük sorjában.

Ha a tipográfiai lehetőségeket nézzük az Amí csaknem mindent tud, ami emberi ésszel elgondolható, viszont ezt ráadásul könnyedén csinálja. Legkedvesebb vonásainak egyike az úgynevezett gyorsformázás (fast format), ez lényegében valamely tetszés szerinti szövegrész tipográfiai jellemzőinek alkalmazása egy másik szövegrészre. Ha például olyan prózát írok amelybe versidézetek vannak applikálva, akkor csak az első idézetet kell ki stafíroznom (behúzás mértéke elől, betűtípus, fokozat, változat, sortávolság) a következőnél erre már nem lesz szükség. Annyit kell csak tennem, hogy az egér egy mozdulatával kijelölöm a ma már tipografizált idézetet, rákattintok a fast format ikonra, majd kijelölöm a formázandó új szövegrészt, s ezzel a dolog rendben is van. Csinálni sokkal egyszerűbb, mint elmondani. (Hasonló van a WinWordben is, de az nehézkesebb.)

Korábban stíluslapok szolgáltak az ilyenfajta feladatok viszonylagos leegyszerűsítésére, ezek nem mentek ki a divatból teljesen, sőt az Amí ötvenöt előre definiált stíluslapot kínál, az üzleti levéltől kezdve a faxon és a vállalati híradón át bármihez, s ezek ráadásul igényesen tervezettek, sőt kifinomultak. Felhasználás előtt természetesen megnézhetjük őket, egyébként az Amí WYSIWYG-lehetőségei pontosabbak, mint a hasonló programokéi, így a dokumentumot láthatjuk eredeti méretének tíz százalékára kicsinyítve, vagy négyszáz százalékára nagyítva, megnézhetjük az oldalpárokat is emellett, bármit művelhetünk, amit egy átlagos DTP programban az ember művelni szokott.

Feltételezhetnénk az elmondottak alapján, hogy az Amí képernyője egy zsúfolt szerszámoskamra benyomását kelti, de nem; mindent kisöpörhetek, ha akarom, s olyan üres lesz az egész, mint a DOS-os WordPerfecté, továbbá megtehetem, hogy azokat és csakis azokat az eszközöket hagyom elől, amelyekre szükségem van, s oda rakom őket ahova jól esik.

Mindezeken kívül az Amí adatbázis- és táblázatkezelő, grafikonkészítő, rajzoló- és képszerkesztő program is, meg minden egyéb. (Hogy mást ne mondjak, programozási környezet is, lévén a makrónyelve használhatóbb annál a BASIC-nél amit tíz évvel ezelőtt programnyelvként tiszteletünk volt.) Nincs benne – ez idő szerint legalábbis – autóatlasz, bridzstanfolyam és repülésszimulátor, a későbbi verziókban nyilván lesznek ilyesmik is, a piac ugyanis piac, tehát a három óriás, a Lotus, a Microsoft és a WordPefect versengve hízlalja a termékeit, mint parasztasszony a libát; az Amí most még szerény tizenöt megabájton elfér, de lesz ez még harminc is, meg hatvan is, sőt meg fogjuk érni azt az időt, amikor fél gigabájtosnál kisebb operatív tár mellett az átlagos szövegszerkesztő el se indul.

Külön öröm, hogy ezeket a monstrózus dögöket alig lehet kitakarítani a gépből; olyanok, mint a víziló, amely székletürítés közben tudvalevőleg propellerként forgatja a farkát, s anyagcseréjének a négy égtáj felé egyenletesen szétszórt végtermékével jelöli ki a lakóterületének a határait. Az Amí is mindenhová beszemetelt, ahova csak tudott, nagy részét már kipucoltam, de még mindig lelek föl különféle maradványokat.

Talán jobb lett volna újraformázni az egész merevlemezt.

Works for Windows

Tartozom még annak a magyarázatával, hogy miért akarok egy ilyen csodálatos terméktől mindenáron megszabadulni.

Ennek az oka kettős.

Egyrészt, mint mondtam béta-változat volt nálam, de nem olyan, mint a Windows 3.1-é, amely az üzembe helyezése óta egyszar akadt ki mindössze; az Amí átlagosan hárompercenként szokott volt fejre állni, és azért ez nem tolerálható. Másrészt: alapelvem, hogy sohase használjon az ember olyan programot, amely sokkal többet nyújt, mint amire csakugyan szüksége van, ugyanis a ki nem aknázott képességekért is fizetnünk kell így vagy úgy. Számomra az optimális szintet a Microsft Word 5.0 nyújtja, a WordPerfect 5.1 már túl sok, lévén az is jól fejlett kiadványszerkesztő (bizonyság erre a Számítástechnika című hetilap, melyet a nyájas olvasó épp a kezében tartani méltóztatik), s a többlettudása a Wordhöz képest körülményesebb használatban jelenik meg, az Amí esetében pedig a súlyos megabájtokban. Mármost én nem lopom se az időmet, se a lemezfelületet, hogy a Számítástechnika kedvéért áttértem a WordPerfectre, az még kibírható, de momentán semmifajta okot nem tudok elképzelni arra, hogy ezt is lecseréljem.

Annak viszont néha van értelme, ha az ember használ valami egyszerűbb windowsos szövegszerkesztőt is. (Hogy mi értelme van, arról majd máskor.) Tulajdonképpen a Write is megfelelne, de van egy hátránya, nem importál közvetlenül WordPerfect 5.1-s állományokat. Viszont a Works for Windows ezt is megteszi (igaz, hogy az eredményen hosszan csodálkozhatunk).

Nézzük tehát, hogyan is illő vélekednünk az efféle integrált csomagokról manapság.

Hagyományainknak megfelelően a jobb emberek az ilyesféle dolgokat lenézik, s még azt se lehet mondani, hogy ok nélkül. A Microsoft Works 2.0-t a szaksajtó szerette annak idején, kategóriájában mindig és mindenütt ezt hozták ki a legjobbnak, ehhez képest voltak apróbb hátrányai. Adatbázis-állományokat például a tárban kezelt, s ha nem sikerült az egészet beszuszakolnia, akkor azt a részt, amely mégis befért, átnevezte. Ami pedig a szövegszerkesztőjét illeti, nem volt beállítható az automatikus mentés, emiatt egyszer mintegy tizenkétezer karakternyi szövegem szállt el. Néhány perc múlva a Works is repült utána, helyét sóval hintettem be, s megfogadtam, hogy ilyesmit többé gépre föl nem rakok.

Egy olyan öszvér, ami szövegszerkesztő, számolótábla és adatbázis-kezelő együtt, az szükségképpen kompromisszumok halmaza, végső soron tehát bóvli. Az ember használjon önálló alkalmazásokat. Önálló szövegszerkesztőt használjon mindenekelőtt.

Olyat, mint például az Amí Pro.

Amely szövegszerkesztő, számolótábla és adatbázis-kezelő együtt, továbbá rajzolóprogram, meg ami tetszik.

Jobb, ha belenyugszunk tehát, hogy a programkategóriák határai elmosódtak, ma már nem mindig lehet pontosan megmondani, mi micsoda, meg kell nézni magát a terméket, aztán vagy kiderül, hol lakik az Úristen, vagy nem.

Lássuk tehát a Worksöt.

Aki a DOS-os változatot valamelyest már ismeri, azt is használhatja, anélkül, hogy a kézikönyvet egyszer is fellapozná, de ez, mondjuk el is várható tőle. Mérvadóbb a következő: megmutattam – fél perc alatt, csak úgy érdekességképp – egy WordPerfectre idomított titkárnőnek a programot, másnap a hölgy a távollétemben öntevékenyen elindíTotta, és dolgozott vele. Aki próbált már egyfeladatos vászoncselédet újabb alkalmazásra átképezni, tudja, hogy ez mit jelent. A Works for Windows vonzó és fölötébb intuitív, de a képességei se lebecsülendők. Helyigénye hét és fél megabájt, más szóval fél Amí Pro.

Fontosabb jellemzői: van hálózatos változata; nyolc aktív ablakot kezel egyidejűleg; felismeri és használja az aritmetikai társprocesszort; kiváló tanítóprogram tartozik hozzá. Szövegszerkesztőke – ellentétben a DOS-os változattal és csak nem valamennyi hasonló integrált szoftvercsomaggal (Framework XE, Lotus Works, PFS WindowsWorks meg a hasonlók) – bármilyen méretű dokumentumot képes feldolgozni, ami a merevlemezre ráfér, egyébként pedig mindent tud, a következő megszorításokkal: nem kezel több hasábot; nem nyomtat kijelölt blokkot; csak előre tud keresni, visszafelé nem; nem importál WordStar- és .DCA formátumá állományokat; nincs automatikus elválasztás; nincs dokumentum-összefoglalója; csak fejezetvégi jegyzet van, lábjegyzet nincs; nem csinál név- és tárgymutató, tartalomjegyzéket; végül pedig hiányzik a vázlatfunkció. Amit viszont tud, az könnyen használható , sőt van neki egy – máshonnan nem ismerős – funkciója is, a Copy Special, ezzel már definiált karakter- vagy bekezdésjellemzőket alkalmazhatunk kiválasztott szöveghelyekre.

Adatbázis-kezelője állományonként 34 ezer rekordot, rekordonként maximum 256 egyenként legfeljebb 256 kilobájt terjedelmű mezőt kezel, kisebb vállalkozások számára ez több mint elég. Megint csak azt nézzük, mit nem tud: adatállományokat összekapcsolni, indexelni és .DIF állományokat behozni. Van neki viszont drag-and-drop grafikus felülete, automata kimutatáskészítője, a számított mezőkhöz pedig a számolótábla összes matematikai funkciója rendelkezésre áll (57 funkció és 14 operátor). A számolótábla mérete 16384x256 (mint az Excelé), táblázatokat nem tud összekapcsolni, .DIF állományokat nem importál és nem nyomtat árnyékolt cellákat. Szövegek, számok és formulák bevitele igen egyszerű, könnyedén gyárt grafikonokat is, bár nem igazán gyönyörűeket.

Még annyit, hogy a kezelői felület igen jól van kitalálva, minden modulnál ott a szerszámcsík, órákig lehet dolgozni anélkül, hogy egyszer is megnyitnánk a menüt. Van továbbá egy WorksWizard (legyen szabad Szorgos Varázslónak fordítanunk) nevű segédprogram, amely a mérsékelten oligofrének számára is végrehajthatóvá tesz olyan feladatokat, mint például a címnyilvántartás, a körlevelek és a borítékcímkék megírása. Találunk még egy rajzolóprogramot is, néhány előre gyártott képpel, ha tehát készülő Szervezeti és Működési Szabályzatunk közepébe egy szép, színes helikoptert akarunk illeszteni, gond nélkül megtehetjük.

Összegezve: ha ez a program magyarul szólna, sok helyen nagy hasznát vennék; de magyar változatról nem tudok. Az Amí Pro 3.0 elé viszont vélhetőlegnem ültetnek akárkit, minthogy az mégiscsak abszolút profi alkalmazás; ezzel szemben az megvan magyarul.

De ne keressünk a világban logikát.

TrueType for DOS

A windowsos szövegszerkesztők legfőbb varázsa, hogy akár kilenctűs mátrixnyomtatón is viszonylag emberi küllemű dokumentumokat képesek létrehozni. Örömmel jelenthetem, hogy ehhez most már nem kell semmiféle Windows, és nem kell kihajítani a régi, bevált Wordöt vagy WordPerfectet (s így szükségképp a 286-osokat se, amelyeken futnak): itt van ugyanis a TrueType for DOS, és ez mindent megold – legalábbis a fent említett két szövegszerkesztő használóinál, sőt még azoknál is, akik a Works 2.0-s (tehát DOS-os) változatát nyaggatják. Hangsúlyozom, bármiféle nyomtatóval működik, lézerrel, tintasugarassal és az én elnyűtt Star LC-10-esemmel is, teljesítménye pedig megkapó.

Hasonló termékekről már korábban is hallattunk (FaceLift for WordPerfect, Fonts-on-the-Fly, PrimeType és hasonlók), sőt egyikük kapható nálunk is, PowerPak néven, s ez (ellentétben az előbb felsoroltakkal) nemcsak a WordPerfecthez, hanem a Word 5.x-hez is használható. Tizennégy betűtípust adnak az áráért, de további néhány száz rendelhető hozzá, Monotypeéktól is. A TrueType értelemszerűen nyitott, nálam pillanatnyilag hetven különböző típus van telepítve, a létező TrueType-betűtípusok száma pedig mintegy kétezer.

Itt azért álljunk meg egy pillanatra.

Összesen tíz latin betűfajta létezik, úgymint 1. velencei, 2. francia, 3. barokk, 4. klasszicista, 5. talpas lineáris (egyptienne), 6. talpatlan lineáris (groteszk) és 7. a kötetlen vonuló antikvák, továbbá 8. a kézírást utánzó, 9. a törtvonalú (fraktúr) fajták, végül 10. a dísz- és reklámbetűk, iniciálék. Ha mind a tíz fajtából kiválasztjuk a tíz-tíz legszebb típust, akkor az mindösszessen százféle betű, mégis a kezünkben van mindaz, amit az emberiség e tárgykörben a kezdetektől a mai napig létrehozott.

Csakhogy először is: nem tudunk mindegyik fajtából tízet összeszedni. Az első két kategóriát a Garamond képviseli, a Bembo, a Centaur, a Plantin és mondjuk a Palatino. Barokk antíkvából van a Baskerville, a Tótfalusi, a Caslon és persze a Times. Klasszicistából a Bodoni meg a Didot és esetleg még két-három újabban metszett típus (például a Walbaum). Ennyi betűvel bármelyik nagy könyvnyomda meg tudott volna élni, más kérdés, hogy a fényszedés előtti korban egy nyomdának ennyi betűje sohase volt.

Talán észlelte már a nyájas olvasó, hogy a manapság oly közkeletű font szót eddig csak Britannia pénznemének megnevezésére használtam, holott manapság mindenki fontokról beszél, a Helvetica egyik font, a Times másik font, a Univers harmadik font.

Egy nyavalyát.

Az Univers betűtípus, angolul typeface. Létezik különféle változatokban, lehet egyrészt keskeny, széles, másrészt világos, normál, félkövér, kövér, harmadrészt álló (antikva), vagy dőlt (italic, illetve, ahogy a nyomdákban még mondani szokás, kurzív), negyedrészt pedig van neki valamilyen fokozata, vagyis mérete. Ha egy kézirat margójára odaírom, hogy 12 pont Univ, kesk. félk. kurz., akkor definiáltam egy fontot. A font tehát nem az Univers, hanem annak valamely konkrét fokozata és változata, és egyébként ebben az értelemben is csak az angolszász régión belül használták ezt a szót, a világ többi része elég jól megvolt nélküle, Gutenbergtől egész mostanáig.

Hogy maguk a programok is fontokról beszélnek, az más kérdés, ez az angol nyelvfejlődés belügye. A Webster-szótárban van például egy ilyen is a transistor címszó alatt, hogy a radio set using transistors instead of tubes, mindemellett ez nem kötelez minket arra, hogy mi is tranzisztornak nevezzük a zsebrádiót. A font szót azért használják helytelen értelemben az alkalmazások (sőt némely szakkönyvek is), mert olyan emberek írták őket, akik korábban nem tudták megkülönböztetni a betűt a kanáritól, viszont az a szakíró, aki legalább kívülről látott már nyomdát, az következetesen typeface-ekről beszél, a font szót pedig csakis abban az értelemben használja, hogy an assortment of type of one size and style. Egyébként a szó végső fokon a latin fundere igéből származik, ami azt jelenti, hogy önt (olvaszott fémet), tehát arra az időre utal, amikor a betűkészleteket a betűöntödék állították elő.

Egyelőre ennyit a nyelvészetről.

Visszatérve a TrueType for DOS-re: éppúgy működik, mint a hasonló egyéb programok, tehát egyfajta héjként fut a szövegszerkesztő körül, betölti, elindítja, a továbbiakban pedig ugyanúgy dolgozhatunk, mint korábban, azzal a különbséggel, hogy elvileg korlátlan számú betűtípusból választhatunk.

Csak a teljesség kedvéért teszem hozzá, hogy a TrueType for DOS az alávágást (kerininget) nem ismeri, amellett a kódkiosztása nem azonos a kelet-európai Windowséval, a betűtípusai tehát ott nem használhatók. Ha mégis az a perverz ötletünk támadna, hogy itt is akarunk száz új típust, meg ott is, akkor kétszázat kéne telepítenünk, de Feltételezem, hogy józan életű ember agyában ilyen gondolat meg se fordul. Végezetül: ne indítsuk Windows alól, mert nyomtatás közben megjárhatjuk!

A hónap szerzeménye: Fish! 3.0

Rendkívül praktikus program, azt eredményezi, hogy szép, színes halak úszkálnak a munkaasztalon. A tapétát ilyenkor célszerű eltávolítani, megoldható ugyan, hogy Esterházy-kockás textilminta előtt ficánkoljanak a halacskáink, de ez azért mégiscsak túlzás. Helyénvalóbb, ha mélykék háttérszínt állítunk be, az előtt a trópusi halak fölöttébb dekoratívan festenek, időnként egy-egy teáskanna is felbukkan közöttük, továbbá egy piros sótartó meg egy telefonfülke, mindezek roppant virgoncan úszkálnak az ablakok mögött, és igen szívderítő látványt nyújtanak. Sajnos a shareware-változat halszerkesztőjében ki van kapcsolva a mentési opció, így a halakat továbbra is főzni, vagy sütni fogom, nem pedig szerkeszteni, de ne legyünk maximalisták. Így szép az egész, ahogy van.

A teljes cikk szkennelt változatban itt érhető el, nagyméretű fájl!